Aránytalannak tartja Zugló alpolgármestere, hogy Rózsa lemondatja, miután megpofozott egy diákot Közoktatás
Eduline

Aránytalannak tartja Zugló alpolgármestere, hogy Rózsa lemondatja, miután megpofozott egy diákot

Szerinte a szituáció nem fekete-fehér és egy kontrollt vesztett fiatalkorúnak kellett határt szabnia.

„Nem szoktam hozzá, hogy egy 16 éves 5 centiről az arcomba kiabálja, hogy Te, faszszopó!” – mondta a Telexnek Várnai László zugló alpolgármestere, akiről szerdán írtuk meg, hogy megfosztották jogköreitől miután június 12-én egy osztálykirándulás alatt, ahol ő kísérő szülőként vett részt, megütött egy 16 éves gyereket.

Várnai azt is kifejtette a lapnak, hogy a maga részéről sajnálja, hogy elvesztette a türelmét. „Ezért én a szülőt tegnap megkerestem, és elnézést kértem, bár igazán egy az osztály előtti kölcsönös bocsánatkérésnek örültem volna.”

Utóbbit azért mondta, mert a kiránduláson úgy értékelte, hogy „egy a fiamat és engem a legszélsőségesebben becsületsértő jelzőkkel illető, fenyegető nagykamasznak – aki nálam magasabb – egy kontrollt vesztett fiatalkorúnak kellett határt szabni" – fogalmazott.

Továbbá kiemelte, hogy a saját 15 éves fiát még sosem ütötte meg és nem tartja a verést, a pofont elfogadható módszernek. Várnai úgy gondolja, hogy a szituációt és a fenti körülményeket figyelembe véve a polgármester lemondásra felszólítása aránytalan, hiszen nincs is az üggyel kapcsolatban lezárt vizsgálati eredmény, és szerinte a 15 évnyi zuglói lokálpatrióta tevékenysége, továbbá a koalíció feláldozása sem arányos egyetlen meggondolatlan, akár a pillanat hevében túlzó reakcióért. Összességében szerinte a szituáció nem fekete fehér.

Várnai két szülői levelet is megmutatott a lapnak, az egyik egy kísérő szülőé, aki azt írta, hogy a politikus nem provokálta a gyereket, és nem látta, hogy mást megütött volna. A fiúról pedig azt írták, hogy alpári, pökhendi stílusban szidta az érintetteket, mert nem volt kedve lejönni a hegyről.

Rózsa András, Zugló polgármestere szerdán azt írta a Facebookon, hogy „Várnai László szeretett volna beszélni az iskola vezetőjével, a gyermek szüleivel és magával a gyermekkel is, és bocsánatot kérni tettéért. Erre tekintettel adtam pár napot és vártam, hogy ő maga jelentse be lemondását. Sajnos ez a bejelentés ez idáig elmaradt, ezért az ügy komolyságára való tekintettel kénytelen vagyok a nyilvánosság előtt felszólítani a lemondásra és a nyilvános bocsánatkérésre.”

 

„Elkezdek végre pénzt keresni” – pihenés helyett munkával telik a nyári vakáció a pedagógusok egy részének Közoktatás Székács Linda

„Elkezdek végre pénzt keresni” – pihenés helyett munkával telik a nyári vakáció a pedagógusok egy részének

Június 20-án délután egy újabb hosszú tanévet követően elkezdődött a nyári szünet. A diákok idén 72 napon keresztül pihenhetik ki az iskola fáradalmait; a következő tanév 2025. szeptember 1-jén kezdődik. Bár ilyenkor a tanárok is szabadságon vannak, közel sem annyi ideig, mint amennyit gyakran feltételeznek, ráadásul a legtöbbek esetében nem is arról van szó, hogy ez az időszak tétlenül telik. Pedagógusokkal beszélgettünk arról, ők hogyan töltik a szünidőt.