Átesett egy üvegajtón a Nyíregyházi Művészeti Gimnázium diákja, súlyos sérülésekkel szállították kórházba Közoktatás
Székács Linda

Átesett egy üvegajtón a Nyíregyházi Művészeti Gimnázium diákja, súlyos sérülésekkel szállították kórházba

Az üvegszilánkok több nagyobb eret is elvágtak a karjában.

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 17 éves diákot a Nyíregyházi Művészeti Gimnáziumból még hétfő délután, miután megbotlott és nekiesett egy üvegajtónak, ami összetört és összevagdosta a kezét, átvágva a főbb ereket - írta meg a SZON kedden.

A lapnak az intézményvezető, Csurák Ildikó Júlia azt mondta; az iskolában van egészségügyi segítő, aki azonnal megkezdte az elsősegélynyújtást a mentők kiérkezéséig.

"Sok vért veszített szegény fiú, de a gyors segítségnek köszönhetően nem történt nagyobb tragédia. Ebben a pedagógusoknak és a diákoknak is nagy szerepük volt, akik amellett, hogy nagyon megrémültek a rengeteg vér láttán, azonnal a fiúhoz siettek. A gyors orvosi ellátásnak köszönhetően pedig már azt mondhatjuk, hogy a súlyos részén túl van a gyermek" - nyilatkozta.

Facebook-oldalán a gimnázium kedd este azt írta; a gyors orvosi bevatkozásnak köszönhetően a diák kedden már személyesen hívta fel telefonon az osztálytársait és barátait, az intézményvezető szerint pedig már az osztálycsoportba is posztolt a kórházból.

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.