Akkorákat esnek az elektromos rollerrel, hogy naponta 5-6 gyereket visznek a Bethesdába súlyos sérülésekkel
A Bethesda Gyermekkórház arra kér mindenkit, hogy az elektromos roller helyett ha lehet, válasszák inkább a kerékpárt.
A Bethesda Gyermekkórház arra kér mindenkit, hogy az elektromos roller helyett ha lehet, válasszák inkább a kerékpárt.
A lány a nagymamáját látogatta meg.
Őrsi Gergely polgármester kedves kezdeményezését nagy örömmel fogadták a kerület lakói.
A BRFK öt pontban foglalta össze, miket kell tenni annak érdekében, hogy megelőzzük a baleseteket.
Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni a tanárok felelősségéről egy osztálykirándulás kapcsán.
A készülék kicsúszhatott a kezéből és beleesett a fürdővízbe.
Belső vizsgálatot indítottak.
A gyereket a közlekedési baleset után már a helyszínen újra kellett éleszteni.
Az üvegszilánkok több nagyobb eret is elvágtak a karjában.
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a fiút.
Megérkeztek a 2025-ös felvételi ponthatárok, ám nem mindenki örülhetett a szerdai SMS-nek. Több tízezer jelentkező maradt le a vágyott szakokról, sőt sokan egyáltalán nem kerültek be semmilyen képzésre. Ha te is azok közé tartozol, akik nem nyertek felvételt, ne keseredj el: több alternatíva is a rendelkezésedre áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségek közül választhatsz, ha első körben nem sikerült bejutni az egyetemre vagy főiskolára.