Több ezren írták alá a petíciót, amit az aHang átadott a szentesi drámatagozat átszervezése ellen Közoktatás
Tornyos Kata

Több ezren írták alá a petíciót, amit az aHang átadott a szentesi drámatagozat átszervezése ellen

Bár az átadás nem személyesen történt, ugyanis bezárták az iskola kapuit, amikor a helyszínre érkeztek az aktivisták.

Júniusban írtuk meg, hogy váratlanul felbontotta a szerződését a szentesi Horváth Mihály Gimnázium a fővárosi Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnáziummal, ami 25 éve támogatja a dél-alföldi intézmény dráma tagozatát.

A döntés, ami szerint a következő tanévtől egy másik, főként zenei képzésre fókuszáló iskolával működik majd együtt az országszerte ismert gimnázium váratlanul érte a szülőket, a diákokat és az iskola öregdiákjait is. Itt végzett többek között Alföldi Róbert színész és rendező, Simon Kornél színész és Nyáry Krisztián író is.

Az aHang Csongrád-Csanád megyei csoportja júniusban indított petíciót, melyben kifogásolták az iskola átszervezését. A petícióban két fő problémát fogalmaztak meg: az egyik a szakmai indoklás hiánya, a másik pedig a döntéshozatal módja. "A tankerület és a gimnázium igazgatója ugyanis nem vonta be a döntésbe, és még csak nem is tájékoztatta az érintetteket: diákokat, szülőket, de még a partnerintézmény képviselőjét sem" – írják a lapunknak eljuttatott közleményükben.

Több ezer aláírás gyűlt össze eddig, amiket megpróbálták eljuttatni a iskolához. A petícióátadás első állomása Szentes volt, a Horváth Mihály Gimnázium előtt gyülekeztek az aktivisták, a petíció aláírói, szülők és diákok, illetve országgyűlési és önkormányzati képviselők is megjelentek. A gyülekező alatt zárták be az iskola kapuját, amit később sem nyitottak ki, ezért végül a kapura ragasztották ki a kézbesíteni szánt petíciót. Ezek után a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központot kereste fel az aHang csoportja. Itt azt az információt kapták, hogy az igazgatónő szabadságon van, de mivel ügyfélfogadási idő volt, egy kollégája átvette a petíciót.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.