Sztrájktárgyalás: továbbra sem jár béremelés a nevelést-oktatást közvetlenül segítőknek Közoktatás
Tornyos Kata

Sztrájktárgyalás: továbbra sem jár béremelés a nevelést-oktatást közvetlenül segítőknek

Január 31- én ismét sztrájktárgyaláson vettek részt a szakszervezetek. Mutatjuk, mire jutottak.

Szerdán a Belügyminisztériumban tárgyalt Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke

Korábban Maruzsa Zoltán azt ígérte, hogy január 31-én, vagyis a mai sztrájktárgyaláson – amelyen ismét részt vett a Nemzeti Pedagógus Kar, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, illetve a Klebersberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella is – térnek vissza a nevelést-oktatást közvetlenül segítő, de nem pedagógiai végzettségű dolgozók béremelésére. Emellett szó volt többek között arról, hogy

  • a nyugdíjba vonuló kollégáknak továbbra sem jár a béremelés a felmentési idő alatt,
  • több iskolában is a tanítókat küldik felső tagozatra oktatni, de ők nem részesülnek a négy százalékos esélyteremtési illetményrészből
  • és a ki nem fizetett túlórákra is kitértek.

Hajnal Gabriella ígértet tett arra, hogy azoknak a pedagógusoknak, akik tanítói diplomával rendelkeznek és hiányszakmát "feltanítanak" a hetedik, nyolcadik osztályba, megkapják az esélyteremtési illetményrészt, viszont a nem állami fenntartású intézményeknél ez nem kötelező, csak egy lehetőség. A szakszervezetek nem értenek egyet azzal, hogy a tanítók felső tagozaton is órákat tartanak.

Az óraadóként dolgozó pedagógusoknak nincs meghatározva, hogy mennyi a minimális járandósság, ezért a szakszervezetek arra bíztatják őket, hogy kezdeményezzék a béralkut. Szó esett a nevelést-oktatást közvetlenül segítő, de nem pedagógiai végzettségű dolgozók béremeléséről is, de "cinikus" választ kaptak: a kormány nem ebbe az irányba szeretné összpontosítani a béreket.

A hatvan órás eseti helyettesítéseknél a teljes tanévre vonatkozóan kell számítani a hatvan órát és nem január elsejétől. Így, aki már tavaly eseti helyettesítést végzett, levonhatja az óráit a hatvanból.

Az óvodák esetében az önkormányzatok szinte mindenhol az alsóhatárt adták meg, és nem a 32 százalékos emelést, annak ellenére, hogy a szakszervezetek szerint kötelességük lenne a teljes emelést biztosítani. Ugyanez a helyzet az egyházi fenntartású intézményeknél is, így, akik régóta vannak a pályán csak néhány százaléknyi emelésben részesültek.

"Nem beszéltük meg, hogy mikor találkozunk legközelebb"
– mondta Nagy Erzsébet. Ezt azzal magyarázta, hogy először szeretnék megvárni a februárt, amikor a kormány is átnézi, hogy milyen béreket kaptak a pedagógusok és ők is közlik majd a hivatalos adatokat. Ezt követően lehet majd kezelni a jelenleg kialakult anomáliákat.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.