Az aHang civil szervezet felületén a státusztörvény miatti felmondási szándékukat jelző pedagógusok közül több százan azt is megválaszolták, mit terveznek, miután otthagyták az iskolájukat. Sokaknak még nincs B-terve, a többiek jellemzően magántanárok lennének vagy más szellemi munkát választanának a pszichológustól az operatőrön át a HR-esig, de kéttucatnyian a kivándorlást is fontolgatják. Az általunk megkérdezett oktatáskutató szerint ugyanakkor, ha egy rendes oktatási reformot követően pár éven belül visszatérnének a pályaelhagyók, a plusz tapasztalatuk még jót is tenne a területnek.

A kedden elfogadott státusztörvény első tervezete óta már több mint ötezren jelezték online az aHang civil szervezet felületén, hogy távoznak iskolájukból az új jogállás hátrányos következményei miatt. Hogy végül mennyien tesznek valóban így, az könnyen lehet, hogy még szeptemberben sem derül ki, hiszen az új jogszabály júliusi bevezetése ellenére is maga a jogállásváltás csak 2024 újévekor történik meg, vagyis addig még közalkalmazottak maradnak a pedagógusok.

A pedagógustablóval búcsúzó Szentistvántelepi Általános Iskola tizenegy távozó pedagógusa közül van olyan, aki magánintézményben fog tanítani, más az építőiparba megy el dolgozni vagy pedig kivándorol külföldre. Valakinek még nincs B-terve, vannak, akik állami iskolában már semmiképpen nem helyezkednének el, más titkári pozíció mellett heti hét órában még tanít, megint más alapítványi vagy egyházi iskolákba sem menne el, hiszen bár ezek nem a tankerületekhez tartoznak, a NAT például ugyanaz és a státusztörvény rájuk is vonatkozik. A Kölcseyből a tiltakozását követően elbocsátott Palya Tamásról pedig nem sokkal kirúgása után derült ki: pár nap alatt talált is már új állást egy oktatáshoz kapcsolódó weboldalnál, ahol félállásban keres annyit, mint tanárként, és emellé még jönnek a magánórák.

Majdnem százan nem tudják, mit fognak dolgozni

Az iskolai felmondás (illetve jogilag a közalkalmazotti státusz miatt egészen pontosan lemondás) gyakran pályaelhagyást is jelent. Nahalka István oktatáskutató is arról beszélt két hete megjelent interjúnkban, hogy „aki egy iskolában felmond, azok közül viszonylag kevesen maradnak a pályán és mennek át másik intézménybe”.

Erről azonban az általunk megkérdezett szakszervezetek és oktatáskutatók elmondása alapján átfogó, országos felmérés, statisztika nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor aki az aHang felületén aláírja, hogy felmond a státusztörvény miatt, attól megkérdezik azt is, „Miután elhagytad a pedagógusi pályát, mit fogsz csinálnál, dolgozni utána?”, igaz, ez csupán opcionális rubrika. Az aHang kérésünkre – természetesen nevek nélkül – elküldött egy 262 elemes listát arról, hogy aki válaszolt erre a nem kötelező kérdésre, az ide mit írt be.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy átfogó, reprezentatív mérés, de mindenképpen több pusztán egy-két történet felvillantásánál. Ezzel ugyanis legalább a státusztörvény miatti elégedetlenségük okán a közoktatást elhagyni tervező és ezt kommunikáló pedagógusok egy szeletének a kilátásairól kapunk egyfajta képet.

„Még nem tudom. Kellene egy olyan pályaorientációs foglalkozás, amilyet mi szoktunk szervezni a tanítványainknak” – írta egyikük. Más bármit dolgozna, ami „nem állami és több a bér”. Ugyanis a mezőt nemhogy mindenki üresen hagyta volna, akinek még nincs elképzelése a tanárság utáni életéről, de

a legtöbben, számszerűen 98-an vagy azt írták be, hogy még nem tudják, merre mennek tovább vagy egy nem túl konkrét irányt neveztek meg. A civil szervezettől kapott adatsorban 42-szer szerepel a „nem tudom” szókapcsolat.

A bizonytalanságot jelzi, hogy többször azok is így kezdték, akik utána leírtak pár ötletet. Szép számmal akadtak olyanok is, akik általánosabb megfogalmazásokat írtak be – például, hogy a versenyszférába, egy multihoz mennének vagy a családi vállalkozásban dolgoznának – ezért vettük be ebbe a kategóriába azt is, ahol nem egyértelmű, az illető pontosan milyen jellegű megélhetésben gondolkodik.

„Nem tudok váltani, mert nem tudom elképzelni magamat más munkában. Ezzel elveszíteném önmagam. Képtelen lennék irodában ülni például. Leginkább fizikai munkák jöhetnének szóba, de kétséges, hogy 55 évesen mennyire bírnám, bár jó fizikai állapotban vagyok” – fogalmazott egy online kitöltő. „Nem tudom mi lesz. Multi, szalagmunka, bármi, ami jobb megélhetést és nyugdíjalapot biztosít. 49 éves vagyok. 30 év munkaviszony, 23 közalkalmazotti. Csodát nem vár az ember” – írta egy másik. Valaki viszont annyit írt: „Szerencsére van vállalkozásom, így nem jelent problémát a nyugdíj előtti munkahelyváltás”, de olyan is akadt, aki úgy összegzett, hogy bár sokoldalú ember, nem biztos, hogy egy számottevő változásnak nekiugrana úgy az élete felénél.

Programozás, iroda, tananyagfejlesztés, pszichológia

Majdnem ugyanannyi, 49 és 48 válasz szól arról, hogy valaki más rendszerben, de továbbra is tanítana, illetve, hogy valamilyen más szellemi munkát szeretne végezni. Sokan írták, hogy magántanárként folytatnák. „Magánórákat adnék, nyelviskolában helyezkednék el, de néztem több álláslehetőséget is, például cégeknél oktatásszervező. Közgazdász diplomával is rendelkezem, elképzelhető, hogy ebbe az irányba mozdulnék el” – írta az egyik válaszadó. Más arról számolt be, eddig a munka mellett adott magánórákat, de júniustól már ez a főállása. „Mindenképpen valamilyen tanítási formát fogok keresni. Ha más nincs magánórákat vállalok. Én ehhez értek és talán nem szerénytelenség, de jól is csinálom!” – összegzett az egyik pedagógus.

Olyanok is többen voltak, akik a magánórák tartását csak az egyik opcióként kezelik. „A koromnál fogva nem vagyok versenyképes a piacon, ezért nagyon nincs válogatási lehetőségem. Próbálnék magántanárként akár online is működni, nyelviskolában elhelyezkedni; alternatív megoldás a hivatásos jogosítvány megszerzése, de B-kategóriás jogosítvánnyal is keresek már munkát. Gyakorlatilag bármilyen állás megfelel, ahol nem viszek magammal haza munkát és ahol szabad a hétvége” – fogalmazott az egyik kitöltő, egy másikuk azt írta: „főleg magánoktatás, de az építőipar, és egyéb fizikai munkalehetőségek is felmerülnek jövedelmező keresetként.” Volt, aki maradna a formális iskolarendszerben, ha egyházi fenntartású iskolában taníthat.

A szellemi munkák közt többen írtak irodai, adminisztratív és HR-állásokat, informatikusi, pszichológusi, illetve mentálhigiéniás, illetve gyógyszergyári laboros feladatköröket. „Frissítem/fejlesztem az informatikai és angol tudásomat, hogy könnyebben el tudjak helyezkedni tananyagfejlesztéssel és/vagy informatikával kapcsolatos munkakörben” – volt, aki ezt írta, más Java-programozónak tanul, ebben helyezkedne el, a természetvédelemben hasznosítaná a PhD-ját vagy éppen mérnökként dolgozna a továbbiakban. Más operatőrként és vágóként dolgozna tovább, orvosírnok vagy éppen középvezető lenne.

Vagyonőr vagy tanár Bécsben

„Kőműves itthon, vagy tányérmosó külföldön”

– fogalmazott valaki lakonikus tömörséggel. 24-en számolnak külföldre költözéssel vagy ingázással is, Ausztriát többen is írták célpontként, volt olyan, aki például vagyonőr vagy tanár lenne Bécsben, más idősgondozóként dolgozik nyugati szomszédunknál már júliustól, öthetente ingázva, saját korábbi leírása alapján várhatóan a tanári fizetés duplájáért.

Más a külföldi tanítás mellett coach és HR-es munkában vagy éppen IT-vonalon keresné a lehetőségeket. „Vagy maradok óvodapedagógus, egy másik országban (ez a valószínűbb) vagy átképzem magam online marketingesnek. Ebben látom azt, hogy hasonlóan kreatív, mindennapos megújulást igényel. A kötött multis környezet kiszámítható és legalább ennyire jövedelmező, de egy humán beállítottságú, kreatív elmének felér egy béklyóval” – írta sommásan egy válaszadó.

Egy híján húsz ember vállalna fizikai munkát közülük, többen írták a német diszkontláncok – sokat hirdetett módon, a vállalati PR részeként magas fizetéssel bíró – pénztárosi állásait, a gyári, szalagsor melletti munkákat, de a cukrásztól a szociális munkáson át a taxisig egészen széles kör felmerült. „Legszívesebben szőnyegtisztító lennék, de nem hiszem, hogy nagy a kereslet egy vidéki kisvárosban. Valamilyen több lábon álló, kreatív vállalkozást indítanék” – szól az egyik vélemény, „a büntetés-végrehajtáson gondolkodtam, már beszéltem velük, mindig keresnek embert” – így egy másik, de a vendéglátás és a kertészkedés is előkerült.

Többen írták, hogy nyugdíjba mennek – akár a tervezettnél korábban is – vagy éppen csupán arra támaszkodnak, mert eddig amellett „dolgoztak vissza” iskolájukba. De olyan válaszok is voltak, mely szerint „már nem fogok dolgozni, óraadóként sem megyek vissza, elkerülöm az iskolát jó messzire” és „akár munka nélkül is, kivárnám az öregségi nyugdíjamat, egy bő év”. Kilenc embernél az mutatja, hogy igyekeznek minden lehetőséget mérlegelni, hogy szellemi és fizikai munkákat egyaránt vállalnának a tanítás helyett.

„Egyéni vállalkozóként folytatnám művészeti tevékenységeimet. Árufeltöltőként. Átképezném magam informatikussá”

– sorolta egyikük az opciókat. Valaki reflexzónás talpmasszőrként és irodai munkában is el tudná magát képzelni.

Hogy végül a cikkünk írásakor 5012 ember által aláírt távozó nyilatkozat mekkora átfedésben lesz a ténylegesen dobbantókkal, azt nem tudni, mindenesetre három válaszból az derült ki, hogy a csatlakozásuk ellenére maradnának, még ha csak kényszerből is. „Nem hagyhatom el, nyugdíj előtt állok. Ha megszűnik a munkám a nyugdíjba menés előtt (másfél évről beszélünk), kuldusbotra jutok. Nincs senkim, nincs semmim, magányos vénasszony vagyok” – írta az egyik kitöltő.

Nagyon nehéz döntés

„Nekem a legerősebb vágyam az volt, hogy elmeneküljek arról a pályáról, ahol éppen rabszolgaságba akarnak kényszeríteni és ahol nem látok a közeljövőben a változásra reményt. Én ezt így nem tudom tovább folytatni” – fogalmaz lapunknak Mezei Mónika budapesti történelem-latin szakos tanár, akinek még nincs terve, hol folytatja. Mivel a lemondás után még egy hónapig állásban marad a szabályok szerint, van még némi ideje új állást keresni, illetve egy oktatási alapítványnál dolgozik részmunkaidőben és ez megmarad. Emellett kutatna és más, pedagógiához kapcsolódó munkák mellett az idegenvezetés is érdekli.

„Van olyan távozó angoltanár, aki a magántanítást fogja választani – ez nálam is játszik –, digitális tananyagok fejlesztésén dolgozna, más alapítványi iskolába menne el tanítani a magasabb fizetés miatt”

– osztja meg környezetének tapasztalatait. „Fejlesztő pedagógus tanító vagyok, 23 éve a pályán. Sok minden közrejátszott, a kiégés is, de a pontot az i-re a státusztörvény tette fel. A MediaMarktban pénztáros-hitelügyintéző leszek” – mondja az eddig a Pest megyei Szigethalmon tanító Rudnerné Frick Orsolya. Hozzátéve: nagyon nehezen élte meg, hogy otthagyja a pályát, előtte sokáig gondolkodott rajta, a férjével is sokat beszélgettek róla, mielőtt meghozták a döntést.

„Ez egy jelenleg is zajló folyamat, most sokan csak jelezték, hogy felmondanak, akik pedig nemrég mentek el, azok még nem biztos, hogy tudják, hol folytatják, átfogó felmérés erről nincs” – mondja az Eduline-nak Lannert Judit oktatáskutató. A saját környezetében azt tapasztalja, sokan, akik tehetik, megpróbálkoznak magántanári munkával, hiszen nehezen hagyják ott a hivatásukat. Kérdés, hogy ez hosszabb távon mennyire lesz fenntartható. Szerinte a jobb helyzetben lévők a tartalékuk terhére vagy a párjuk magasabb keresete mellett ki tudják próbálni átmenetileg a magánoktatást. Aki például nyelveket, természettudományos tantárgyakat tanít, amiből hiány van – tehát sok diákot lehet, hogy hosszabb ideje nem szakos tanár tanít már – vagy időszakosan például az érettségi felkészítés miatt nagy az igény a belőle tartott magánórákra, nekik könnyebb – teszi hozzá.

Visszajövök én egyszer még

Lannert kiemeli: például a nyelvtanárok közül sokan eddig sem a közoktatásban oktattak. Ráadásul aki cégeknek nem számláz, csak közvetlenül a diákoknak, az katázhat is. Emellett a fejlesztőpedagógusokra is nagy lehet az igény már csak azért is, mert sokszor az állami ellátórendszerben nem tudnak időben eljutni például logopédushoz a gyerekek. Lannert Judit szerint azonban az a probléma, hogy nagyon fontos lenne, hogy a hátrányos helyzetű családok gyerekei is időben hozzájussanak az ilyen ellátáshoz, akik nem tudják azt kifizetni.

„A bér mellett sokan a foglalkoztatási viszonyokkal elégedetlenek. Még egy státusztörvényt is más lehet átélni egy normális igazgatóval. A magán- és egyházi iskolákban jobban odafigyelnek, hogy leüljenek a pedagógusokkal megbeszélni, mi van a diákokkal. Az állami intézményekben viszont olyan fokú a kiégés és a túlterheltség, hogy erre nincs lehetőség” – magyarázza. Hozzátéve, akinek elsősorban a bérével van gondja, az jó eséllyel válthat pályát.

„A pedagógusok nem azok, akik ne tudnának állást találni maguknak. Olyan fontos kompetenciákkal rendelkeznek, mint a szövegértés, jól kommunikálnak, jól fogalmaznak és így tovább. A kérdés, hogy hajlandók-e átképezni magukat, illetve a kisebb településeken élők nyilván hátrányból indulnak”

– summázza. Mint mondja: ha egy pedagógus kilép a piacra, pályát vált, de néhány év után visszatér a közoktatásba, az jól is elsülhet. „Nagyon gyakran az a probléma a pedagógusoknál, hogy mint egy csőben, úgy mennek végig a pályájukon, mindig csak iskolában voltak. Ha szerencsésen ez egy két-három éves átmeneti dolog lesz, akkor visszatérhet a területre egy csomó, munkaerőpiaci élménnyel rendelkező pedagógus, ami jótékonyan hathat az oktatásra” – fogalmaz.

Hozzátéve: ehhez egy jól működő oktatási reform kéne, hogy a pályaelhagyás tényleg csak pár évre szóljon, ne örökre. Volt is, aki utalt erre, az aHang egyik válaszadója így fogalmazott:

„Meggyászolom a hivatásom, aztán más terület felé veszem az irányt. Mindenképpen segítő szakmában gondolkodom. Esetleg, ha rendeződne az oktatás helyzete, pár év múlva visszajönnék tanítani.”

(Kiemelt képünk: a szavazás alatti tüntetés tábláin felmondó tanárok és történetük. Fotó: Kriza Márton)