Letette az amerikai felvételi vizsgának számító SAT-t, bekerült a világ nyolcadik legjobb egyetemére, ráadásul társaival együtt több tucat megmozdulást szervezett a tanárok és az oktatás helyzetének javításáért – ilyen volt Strbka Anna elmúlt egy éve. Az Eötvös József Gimnázium és a Milestone Intézet végzősével tervekről, felvételiről és generációja első demokráciaélményéről is beszélgettünk. Sőt az is kiderült, miért érdekli a Princetont, milyen dalt választana élete zenei aláfestésének.

„A Columbián kaptam egy olyan kérdést, hogy mi az, ami boldoggá tesz. Harmincöt szóban kellett leírnom. Ilyet tőlem az oktatásban töltött tizenkét év alatt egyszer sem kérdeztek” – említ egy példát az elmúlt hónapok élményeiből Strbka Anna, a budapesti Eötvös József Gimnázium végzőse, akiről decemberben, alig néhány nappal a téli szünet kezdete után tette közzé a Facebookon a tehetséggondozó programokat kínáló Milestone Intézet, hogy felvették a világ egyik legjobb egyetemére, a Columbiára.

Strbka Anna neve sokak számára ismerős lehet. Ő az egyik alapítója a Diákok a tanárokért csoportnak, amely ősszel más, szintén középiskolásokból és hallgatóktól álló csoportokkal egyesült, létrehozva így az Egységes Diákfrontot. Több mint egy éve harcolnak a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsüléséért, a magasabb bérekért, a jobb minőségű tankönyvekért, a diákok és a tanárok túlterheltségének csökkentéséért.

Úton a Columbiára

„Régóta tudom, hogy külföldön szeretnék tanulni, de nem volt konkrét elképzelésem. Sokáig Angliában gondolkodtunk, hogy megpróbálom a felvételit Oxfordban vagy Cambridge-ben, de aztán jött a Brexit” – emlékszik vissza a végzős gimnazista. Az Egyesült Királyság kilépése több ezer magyar diák továbbtanulási terveit írta át, az addig minden EU-s hallgatónak járó tandíjkedvezmény és diákhitel megszűnése után sokszorosára ugrott egy angliai diploma megszerzésének költsége. Akkor jött képbe az Egyesült Államok.

„Nagyon megtetszett az amerikai rendszer, hogy nem kell már most eldöntenem, mit szeretnék tanulni. Persze az egyetemeknek meg kell adni preferenciákat – én a politológiát, a nemzetközi kapcsolatokat és a filozófiát írtam be, de nem feltétlenül kell ehhez tartanom magamat. Az amerikai egyetemeken az első év arról szól, hogy mindenféle területet kipróbálhatunk, és vannak olyan tantárgyak is, amelyeket mindenkinek el kell végeznie. Ennek nagyon örülök, mert egészen a gimnáziumi évekig még a humán és a reál terület között sem tudtam dönteni” – meséli.

Anna azt mondja, az volt a terv, hogy csak akkor költözik ki az Egyesült Államokba, ha egy tényleg neves egyetemre sikerül bejutnia, „mert egyébként nem éri meg ilyen messze elmenni, Európában is nagyon jó egyetemi élményeket lehet szerezni”. A Columbiára jelentkezett elsőként. Az 1754-ben alapított egyetem campusa New Yorkban van, a sanghaji rangsor szerint ez a világ nyolcadik legjobb felsőoktatási intézménye, nyolcvanhat volt hallgatójuk és oktatójuk kapott Nobel-díjat 1901 óta, a Columbián tanult többek között Barack Obama volt amerikai elnök, Art Garfunkel énekes-dalszerző, de az egyetem oktatója Orhan Pamuk Nobel-díjas író is.

Mire megérkezett a felvételi értesítés a Columbiáról, már készen állt a jelentkezési csomag a Yale-re, a Brownra, a Princetonra és a University of Pennsylvaniára – csupa Borostyán-ligás egyetemre. Európai felsőoktatási intézményekbe is jelentkezett, az amszterdami és a leideni egyetemre is beadta a papírokat, „ezek szintén azért tetszettek, mert nem kell azonnal szakot választani”, de a CEU is a listáján szerepelt.

„Az egyetem tényleg kíváncsi arra, ki vagyok én”

Több mint két év munka áll a háta mögött – többek között letette az amerikai felvételi vizsgának számító SAT vizsgát. „Arra nagyon sokat készültem” – emlékszik vissza, hozzátéve: április végén-május elején kezdték el a „personal essay” írását. „Évek óta járok a Milestone Intézetbe, és ott az a szokás, hogy ennek a megírását a 11. év végén elkezdik azok, akik Amerikába terveznek menni. Magamtól nem kezdtem volna el fél évvel a határidő előtt írni egy 650 szavas esszét, de utólag már látom, hogy ez így volt jó. Ez egy nagyon furcsa műfaj, 650 szóban át kell adnod, hogy te ki vagy, mi az, ami téged meghatároz. Tényleg nagyon személyes dolog, nem a tanulmányi eredményeket kell listázni. A végső változatig tizenöt piszkozat után jutottam el. Ez nagyon fontos része a jelentkezésnek, nyáron főleg ezzel foglalkoztam” – mondja.

Ősszel már a különböző egyetemek saját felvételi kérdéseit kellett megválaszolnia. Az alapkérdések mellett volt néhány olyan is, amire valószínűleg egy magyar diák sem számít. A már említett „mi tesz téged boldoggá?” kérdés mellett meglepetést okozott például a Princeton – Annának választania kellett egy olyan számot, amely ebben a pillanatban az élete zenei aláfestése lehetne. „Nagyon tetszettek ezek a kérdések, mert tudom, hogy sok múlik a válaszokon, de közben ez az egész egy önismereti folyamat is. Ráadásul azt éreztem, hogy az egyetem tényleg arra kíváncsi, ki vagyok én” – magyarázza, hozzátéve: a felvételinek egy sor egyéb része is volt, például három tanárától is ajánlólevelet kellett kérnie.

Tüntetéstől tüntetésig

Apropó, tanárok. Strbka Anna elmúlt egy éve nem csak a felvételi miatt volt mozgalmas - sok akció van az Egységes Diákfront háta mögött. Valószínűleg maguk is meglepődtek, milyen sok diák csatlakozott hozzájuk, amikor a tavaly márciusi pedagógussztrájk napján a Kossuth térre tüntetést szerveztek, magasabb pedagógusfizetéseket, korszerű tananyagot és tankönyveket követelve. Ezt a tanévet is demonstrációval indították, ülősztrájkkal fejezték ki szolidaritásukat a tankerületi vezetőktől fenyegető vagy éppen felmondólevelet kapott tanárokkal, több tagjuk napokig a Belügyminisztérium előtt virrasztott, így reagálva a tanárelbocsátásokra, de szerveztek már megmozdulást az MTVA elé is, hogy így követeljenek hiteles tájékoztatást.

Pedig a családjában nincs általános vagy középiskolai tanár – igaz, felsőoktatásban dolgozó van –, viszont Anna állami és az alternatív iskolába is járt, bőven vannak tapasztalatai arról, hogyan működik az oktatási rendszerünk. Egy hagyományos általános iskolában kezdett, két tanév után a szülei átvitték a Lauder Javne Iskolába, onnan tért vissza az állami oktatásba – egész pontosan az Eötvösbe.

„Nagyon jó élmény volt, hogy összejött egy csomó, egészen más hátterű fiatal, akik akartak tenni valamit azért, hogy jobb legyen a helyzet. Nekem és nagyon sok embernek ez egy fontos demokráciaélmény volt, amit sokan kerestek a diákönkormányzatban vagy az Országos Diáktanácsban, de nem feltétlenül találták meg. Voltak köztünk konfliktusok, de ezekből ki tudtunk mászni, konszenzusra tudtunk jutni. Emellett rengeteg fontos emberi kapcsolatot kaptam az egésztől” – mondja az elmúlt hónapok megmozdulásairól, hozzátéve: régóta szerette volna azt érezni, hogy aktívan tud tenni egy olyan ügyért, ami számára igazán fontos. Az oktatás ügye pedig ilyen.

Amikor azt kérdezem, elégedett-e azzal, amit elértek, azt válaszolja, ebben a helyzetben kézzelfogható eredményeket várni naivitás lenne, „azt már az elején tudtuk, hogy hiába tüntetünk több tízezer emberrel, egyik napról a másikra nem fog megoldódni a probléma”. Azt azonban egyértelmű sikernek tartja, hogy a diákokat így tudták mozgósítani, és egy erős szervezetet sikerült felépíteniük. „Ennek a generációnak ez az első olyan élménye, hogy kiáll egy ügyért”.

Azt mondja, nehéz lesz az elmúlt egy év után elköltözni Magyarországról. „Én szeretném úgy felfogni a költözést, hogy kimegyek négy évre azért, hogy tapasztalatot és tudást szerezzek, és azt a tudást visszahozom ide. Nagyon nagy szomorúságot okozna, ha néhány év múlva olyan szituáció lenne itthon, ami miatt nem látom értelmét visszajönni” – teszi hozzá.