Ez lesz a rendszerváltás óta a legnagyobb tanári béremelés - ígéri a minisztérium. Már ha lesz rá pénz Közoktatás
Eduline

Ez lesz a rendszerváltás óta a legnagyobb tanári béremelés - ígéri a minisztérium. Már ha lesz rá pénz

„Ahogy megszületik a megállapodás Brüsszellel, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbér-emelés következhet. A tervezett béremelés magasabb, mint amit a szakszervezetek követelnek” – ezt írta közleményében a Belügyminisztérium, miután a köznevelési államtitkár újra egyeztetett a két nagy pedagógus-szakszervezettel.

Ahogy arról hétfő este beszámoltunk, a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkbizottsága utoljára augusztus végén tárgyalt a kormánnyal – sikertelenül. A két nagy pedagógus-szakszervezet azonnali, 45 százalékos béremelést kér, emellett a kötelező óraszám csökkentését és a helyettesítések kifizetését.

A tárgyalás után nem nyilatkoztak optimistán a szakszervezeti vezetők – azt mondták, nem kaptak új ígéretet, csak az hangzott el, amely már többször az elmúlt hetekben. A Tanítanék Mozgalom úgy reagált: "hihetetlen és megalázó, hogy a kormány képviseletében Maruzsa Zoltán államtitkár még mindig nem tudott előállni olyan javaslattal, ami legalább a pedagógusok napi megélhetési problémáit rendezi".

A tárgyalás után a Belügyminisztérium azért - biztos, ami biztos - felsorolta a kormány vállalásait.

„Az a cél, hogy a  pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 %-át. A mostani bérhez képest 2023-ban az eddig tervezett 10% helyett, csaknem 21%-os, 2024-ben 25%-os, 2025-ben pedig 29-30 %-os  lehet a béremelés mértéke. Fontos, hogy ez differenciált lesz, azt az Európai Bizottság is kérte, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok ne a diplomás átlagbér 80, hanem 90 százalékát kapják” – írják. Ezt persze csak akkor kapják majd meg a pedagógusok, ha „megszületik a megállapodás Brüsszellel”.


Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.