Szeptember 5-től újra polgári engedetlenségi akciók lesznek az iskolákban, ha nem áll elő új ajánlattal a kormány Közoktatás
Kazinczy Bálint

Szeptember 5-től újra polgári engedetlenségi akciók lesznek az iskolákban, ha nem áll elő új ajánlattal a kormány

Ha szeptember 2-ig nem kapnak érdemi ajánlatot a kormánytól, a tanév második hetétől újra polgári engedetlenségi akciók lehetnek az iskolákban - ígéri a Tanítanék Mozgalom, amely a tavaszinál "erősebb, hosszabb, jelentősebb" megmozdulásokra biztatja a siralmas fizetések és a tanárhiány miatt egyre nehezebb helyzetben lévő pedagógusokat.

Semmitmondó és sértő – így jellemezte Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az Eduline-nak azt levelet, amelyet pénteken kaptak a Belügyminisztériumtól. A mozgalom augusztus elején írt nyílt levelet a közoktatásért (is) felelős tárcának, ebben a pedagógusok sztrájkjogának visszaállítását, valamint a fizetések emelését követelték. Múlt héten megérkezett a válasz, Kisfaludy László köznevelési államtitkár levele azonban csak az eddigi kormányzati lépéseket sorolja fel, érdemi ajánlatot nem tartalmaz.

A Tanítanék ezért úgy döntött: szeptember 2-ig várnak érdemi ajánlatot a kormánytól. Ha ilyet nem kapnak, szeptember 5-től folytatják a polgári engedetlenségi akciókat. Ennek részleteiről Törley Katalin egyelőre kevés részletet árult el, azt ugyanis kiemelte, hogy itt egyéni és tantestületi döntésekről van szó.

A mozgalom képviselői nyár eleje óta dolgoznak azon, hogy megteremtsék a polgári engedetlenség folytatásának hátterét. A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum ötvenkilenc tanára már az előző tanév végén közös állásfoglalást tett közzé, amelyben azt írták: mivel sztrájkjogukat gyakorlatilag eltörölték, nem marad más választásuk, mint „egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni”, ha nem történik érdemi változás az oktatásban. Nem sokkal később a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium huszonnégy tanára is csatlakozott az Illyés-gimnázium felhívásához, majd két másik iskola tantestületének egy része is így döntött.

Emelnék a tétet

„Emeld a tétet!” – most ezzel a szlogennel bátorítja a pedagógusokat arra a Tanítanék, hogy csatlakozzanak a polgári engedetlenségi akciókhoz. „Ahhoz képest, amit tettünk mondjuk februárban, márciusban, annál eggyel erősebbet, eggyel hosszabbat, eggyel jelentősebbet kell csinálni” – mondta Törley Katalin, aki szerint az is elképzelhető, hogy „hólabdaeffektus” indul majd el, és ha a pedagógusok azt látják, hogy itt-ott már elkezdődött az ellenállás, „akkor bele fognak állni”.

A Tanítanék többek között azt tervezi, hogy továbbra is lesz sztrájkalap, amelyből kompenzálni tudják a polgári engedetlenséget vállalók kieső bérét. A korábbi, tavaszi gyűjtési akciót sikeresnek tartják, mert valamennyi, támogatást igénylő pedagógusnak tudtak segíteni.

A szülőket is bevonnák, „a téli, tavaszi megmozdulások során is az volt a tapasztalat, hogy egyre több szülő ébred rá arra, hogy a saját gyereke érdekében kell lépnie, és hogy a tanárok tiltakozása nem egy öncélú kiállás, hanem a tanítványok érdekében történik”.

Jogi útmutatóval segítenek

A Tanítanék azt szeretné elérni, hogy a pedagógusok – amennyire csak lehet – felkészülten kezdjenek bele a polgári engedetlenségi akciókba. Például folyamatosan tartják a kapcsolatot azokkal, akik tavasszal a tiltakozásnak ezt az eszközét választották, emellett egy tájékoztató információs csomagot is összeállítottak, amelyet az érdeklődő, polgári engedetlenséget tervező tanároknak juttatnak el. Ebben minden fontos információt összefoglalnak a polgári engedetlenség fogalmáról, jelenségéről, valamint arról, miért erre a típusú érdekérvényesítésre van most szükség.

Jogi útmutatót is szeretnének adni, hogy az ellenállás résztvevői tudjanak arról, milyen következményekkel számolhatnak.Törley Katalin kiemeli, hogy a polgári engedetlenség nem egy törvényben szabályozott tiltakozási forma, ezért viszonylag kiszámíthatatlan, milyen retorziót vonhat maga után. Ki szeretnék védeni, hogy a fenyegetéseknek nagyobb súlyuk legyen, mint amilyenek valójában. Fontos információ például, hogy mivel az engedetlenséggel munkajogi szerződést szegnek meg a pedagógusok, a következmények is csak munkajogiak lehetnek.

Törley Katalin úgy látja, hogy a kormányon most az európai uniós pénzek visszatartása miatt is egyre nagyobb a nyomás, és ez a tanároknak kedvezhet. „A téli és tavaszi ellenállás megmutatta azt, hogy milyen felszabadító tud lenni egy-egy kiállás. Hirtelen az ember úgy érzi, hogy lélegzik, oxigénhez jut, és megtett valamit, amit nehéz megtenni, de muszáj. Ki kell állnunk magunkért és a gyerekekért. Azt gondolom, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb biztonságban vagyunk” – tette hozzá.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.