Versenyképes fizetéseket és a helyi tantervek felfüggesztését is követeli a PSZ Közoktatás
Eduline

Versenyképes fizetéseket és a helyi tantervek felfüggesztését is követeli a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) versenyképes ajánlatot, megalapozott ígéretet szeretne az oktatásban dolgozók bérének emelésére, felfüggesztenék a helyi tanterveket és pótolnák az online oktatásban felhalmozott a lemaradásokat

A PSZ június 14-én tartott tanévzáró sajtótájékoztatót, ahol az oktatásban dolgozók fizetésének rendezése is előkerült - írják közleményükben. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az újabb kormánynak intézett felszólítást azzal indokolta, hogy a jövő évi állami költségvetés sem tartalmazza a béremelést.

Hozzátették, a tanárok bérét a mai napig a 2014-ben megállapított minimálbér alapján számítják: az akkor 101 500 forint volt, ma pedig már 167 400 forint. Vagyis a tanárok bérét több mint 60 százalékkal kellene emelni ahhoz, hogy a köznevelési törvényben eredetileg rögzített szintet elérje.

Azonban más szakmai elvárásokat is megfogalmazott az érdekképviselet a következő tanévre. Többek között azt kérik, függesszék fel a helyi tanterveket, a tanfelügyeleti eljárásokat, és a kormány adjon plusz órakeretet, valamint anyagi támogatást a távoktatásból adódó lemaradások pótlására. Azt is kiemelték, kérik, hogy a szeptemberi tanévkezdésre kapják meg a pedagógusok és az oktatók a PSZ által régóta követelt egyszeri nettó százezer forintos támogatást, hiszen saját eszközeiket használták a távoktatáshoz, miközben állami feladatot láttak el.

Kérik azt is, hogy a kormány uniós pénzből építse ki a települések ingyenes internethálózatát. A PSZ elvárja, hogy hozzák nyilvánosságra: miként készül a közoktatásban a járvány esetleges negyedik hullámára. Illetve a szakszervezet elutasítja azt a kormányzati szándékot, hogy bármilyen listázás kezdődjön az oltott és oltatlan tanárok körében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.