Folyamatosan emelkedik a szolgálatban lévő iskolaőrök száma Közoktatás
Eduline

Folyamatosan emelkedik a szolgálatban lévő iskolaőrök száma

Újabb iskolaőrök képzése jelenleg nincs folyamatban, de az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint a jövőben várható, hogy indítanak majd tanfolyamokat.

Míg szeptember elején arról számoltunk be, hogy 423 helyszínen kezdték meg az iskolaőrök a feladatukat, addig mostanra már 452-re emelkedett azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol szolgálatot teljesítenek a gumibottal, bilinccsel, gázspray-vel felszerelt őrök - tudta meg az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) a Népszava. Az ORFK korábbi tájékoztatása szerint november elején még 443, október elején pedig 422 intézményben voltak iskolaőrök.

A rendőrségtől kapott adatok alapján szeptember elseje és december 9-e között összesen 278 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, ebből 206 eset az első hónapra, azaz szeptemberre tehető - írtuk meg egy korábbi közlemény alapján. A Népszavának adott válaszokból az is kiderült, hogy az intézkedések jelentős részben „bűnmegelőzési célú figyelemfelhívások” voltak, kényszerítő eszközt összesen tizenhárom alkalommal kellett használni.

Az egyre nagyobb igény ellenére jelenleg nincs folyamatban újabb iskolaőrök képzése, viszont az ORFK szerint várható, hogy a jövőben újabb tanfolyamok indulnak majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.