“Az ebédet is úgy ettem, hogy néztem, ahogy jönnek vissza a megoldások” Közoktatás
Eduline

“Az ebédet is úgy ettem, hogy néztem, ahogy jönnek vissza a megoldások”

A távoktatás még a jól ellátott fővárosi iskolákban sem zökkenőmentes. Ott pedig, ahol a hó vége felé eladják az okostelefont, hatványozottak a problémák. Sok helyen képtelenség lesz végigvinni a tanévet - újabb beszámoló azokról, akiknek nem kifejezetten gördülékeny a távoktatás.

Gyakran esetleges, hogy visszaküldik-e a kiosztott feladatokat a diákok. Az ő jól teljesítőnek számító osztályában is akad 3-4 olyan diák a 28-ból, aki nem teszi ezt meg, de említenek nekünk olyan osztályt is, ahol csak hatan küldik vissza rendszeresen. Akikkel órán is csak vesződött az ember, azokkal itt sem megy sokra - mondta a hvg.hu-nak egy jól hírű fővárosi általános iskola tanára.

Szerinte még csiszolgatni kell a rendszert: jellemző, hogy túl sok feladatot adnak a tanárok, de a gyerekeknek is bele kell tanulniuk, és nem csak a távoktatásba, hanem abba is, hogy megnő a saját felelősségük a tanulásban. Emellett vigyázni kell, mert a tanárok által használt sokféle digitális platform között elveszhetnek a gyerekek - mondta. “Reggel kilenctől háromig a gép előtt ülök, az ebédet is úgy ettem, hogy néztem, ahogy jönnek vissza a megoldások.” Utána pedig még mindenkinek külön vissza kell jelezni, értékelni, ami elviszi az időt - tette hozzá.

Egy másik, belvárosi iskolában két, problémásabbnak számító, 5-6. évfolyamos osztállyal dolgozó tanár is azt mondta az oldalnak, ahány tanár, ahány fajta óra, annyiféle megoldást választanak a tananyag közvetítésére, de szerinte jól veszik az akadályt. A munkát azonban úgy is megterhelőnek érzi, hogy az órarend szerint kevés órája van: újra kellett gondolni a tanmenetet, folyamatosan kapcsolatot kell tartani a szülőkkel.

Persze van, ahol ennél is komolyabb problémákkal kell megküzdeiük a tanároknak. Ahogy mi is írtunk róla, az általános iskolákban majdnem minden ötödik diák nem, vagy csak erősen korlátozottan fér hozzá az online oktatáshoz.

Egymás kezéből kapkodjuk ki a gépet, gyakran egyszerre van óránk a fiúkkal, és sokszor én is majdnem kifutok az időből - mondta az oldalnak nyilatkozó egyik tanár. aki egyetlen laptopon osztozik két iskolás gyerekével.

Persze a gyerekeknek is nehéz: hiányoznak nekik a társaik, határidők vannak, amiket be kell tartani, de alapvetően motiváltak, bár érezhető, hogy egyre fáradtabb mindenki, és a járványhelyzet is rányomja a bélyegét mindenre - mondta az oldalnak vidéki iskolában dolgozó tanár. Van, ahol azonban az alapvető oktatás és kommunikáció helyzete is megoldatlan.

A távoktatás eredménye az lesz, hogy még inkább szétnyílik a társadalmi olló, ami mindig is megvolt - mondta a hvg.hu-nak L. Ritók Nóra.

Szerinte az egyik oldalon vannak azok a családok, akik rendelkeznek digitális eszközökkel és a szülők tudnak segíteni ezek hatékony kezelésében: kiismerik magukat a Kréta rendszerében, a különböző távoktatási platformokon.

A másik oldalon viszont azok vannak, akiknél nincsenek digitális eszközök, vagy a használatukhoz szükséges készségek. L. Ritók Nóra szerint van egy nagy félreértés arról, hogy az okostelefonok a leszakadó társadalmi csoportokban használhatók-e a távoktatásban. Ugyan sok családban vannak ilyenek, de a rendelkezésre állás sem egyértelmű, főleg a kisebbeknél. Sőt, vannak családok, akiknél meg is szakadhat a telefonos kapcsolat, mert hó végén például, ha elfogy a pénz, gyakran eladják, és ha megint van pénz, akkor vesznek másikat.

Hozzáteszi, sok ilyen családnál csak egy helyiséget laknak, fűtenek, ami egyszerre nappaliként, konyhaként, fürdő- és hálószobaként szolgál, 5-6 gyerekkel, és ez messze van a kiegyensúlyozott tanulási környezettől. A napi 4-5 óra nyugodt tanulás ilyen körülmények között lehetetlen, ráadásul az otthon tanulás kultúrája sem alakult ki, a házi feladat elvégzése például ezekben a családokban eleve nem volt jellemző.

Hogyan tanulnak az elsősök írni, olvasni a távoktatásban?

Vajon hogyan élik meg a távoktatásra való átállást az elsős kisiskolások, akik éppen most hagyták ott az óvodát, még szokják az iskolai szabályokat és írni, olvasni tanulnak? Általános iskolás tanárnőkkel beszélgettünk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés