Nyilvánosságra hozták az új Nemzeti alaptanterv szövegét - itt olvashatjátok Közoktatás
Eduline

Nyilvánosságra hozták az új Nemzeti alaptanterv szövegét - itt olvashatjátok

A bejelentés után nem is kellett sokat várni a teljes szövegre, pénteken este megjelent a Magyar Közlönyben.

Az új vagy módosított Nemzeti Alaptanterv már elolvasható a Magyar Közlönyben. 

Mindez az után, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken bejelentette, elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat). Ami a tervek szerint az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.

A sajtótájékoztatón bejelntették, elkészültek az új kerettantervek is, amelyeket a minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján napokon belül közzé tesznek. Az átdolgozott tankönyvek is időben rendelkezésre állnak majd - ígérte Hajnal Gabriella, miniszteri biztos.

Mi változik?

A tervek szerint csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát. Az alsó tagozat első három évében ez 24 óra lesz, amiből 22 a kötelező. Ebben a tervek szerint már benne van a heti öt testnevelés óra is. A 11-12. évfolyamon összesen a maximum óraszám 34 óra lesz, a kötelező ebből 11. évfolyamon 25, a 12. évfolyamon 24 óra. Ehhez jön majd még négy kötelezően választható tárgy, a korábbi fakultációknak megfelelően, illetve választható tárgyként négy illetve öt óra plusz.

A miniszeri biztos cáfolta, hogy megszűnnének tantárgyak, így a médiaismeret - ami korábban a megszűnő tárgyak között szerepelt -, mint kötelezően választható tárgy is megmarad, mostantól két évfolyamon is lehet majd tanulni. A változásokról itt olvashattok további részleteket.

Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár közölte: a módosított dokumentum további feladatokat ad majd a pedagógusképzés és továbbképzés területén. A megváltozott tartalmakra megfelelően fel kell készíteni a pedagógusokat - hangsúlyozta. Megjegyezte: a változások az érettségi szabályozását is érintik majd, a vonatkozó pontokat az év második felében rendezni kívánják.

Ahogy azt már korábban írtuk, az új Nemzeti Alaptanterv körül még mindig nem csillapodtak a hullámok. Az elmúlt hetekben olyan hírek is megjelentek, hogy nem is egy, hanem egyből két Nat is van. Illetve több szakmai szervezet is aggodalmát fejezte ki a minisztérium döntései miatt. Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma például azt kérte a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedig nyílt levélben sérelmezte, hogy habár korábban megállapodtak, mégsem kapták meg az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját. Még a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) is felszólalt az ügyben: jelenlegi formájában nem támogatják az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetését.

Kásler Miklós: elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv

Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A módosított Nat az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.