Magántanulók: így kérhettek egyéni munkarendet szeptembertől Közoktatás
Eduline

Magántanulók: így kérhettek egyéni munkarendet szeptembertől

Szeptember 1-jétől az Oktatási Hivatal engedélyezheti az egyéni tanulói munkarendet, vagyis a korábbi magántanulói jogviszonyt. Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Az idei tanévtől az Oktatási Hivatalnál (OH) kell kérvényezni az egyéni tanulói munkarendet, amely a korábbi magántanulói jogviszonynak felel meg. A kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy szülők, nagykorú tanuló esetén a diák nyújthatja be. Az űrlapokat és a részletes tudnivalókat az Oktatási Hivatal honlapján találjátok meg.

A szeptember 1. előtt beadott kérelmeket még az intézményvezetőknek kellett elbírálnia, az az Oktatási Hivatal ugyanakkor egy éven belül felülvizsgálja az eddig kiadott engedélyeket. A jelenlegi magántanulóknak tehát nem kell kérelmet benyújtaniuk, helyzetük felülvizsgálata és az ehhez szükséges dokumentumok meghatározása, bekérése hivatalból történik majd meg. A sajátos nevelési igényű tanuló esetén az Oktatási Hivatal a szakértői bizottság szakvéleményét, illetve tartósan beteg tanuló esetén a szakorvosi igazolást fogja megvizsgálni.

A 2020/2021-es tanévre vonatkozó kérelmeket 2020. június 15-ig kell benyújtani. A mostani, 2019/2020-as tanévre már csak akkor nyújtható be kérelem, ha az iskolába járást valamely új körülmény akadályozza.

Egyéni tanulói munkarend akkor kérelmezhető, ha azt a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös. Az engedélyt meghatározott időre adják meg. Az egyéni munkarendben tanulók felmentést kapnak a kötelező tanórai foglalkozások alól, a tantárgyakból osztályozó vizsgát kell tenniük.

Túlterhelt pedagógusok, alacsony fizetések és hatalmas tanárhiány - így indul az idei tanév

"Ha így folytatják, 10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek "luxusa" lesz az állami oktatás" - mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, akivel az idei tanévkezdésről, tanári fizetésekről és a pedagógushiányról beszélgettünk.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.