Három helyett tizenöt napot igazolhatnak a szülők ebben a pomázi iskolában Közoktatás
Eduline

Három helyett tizenöt napot igazolhatnak a szülők ebben a pomázi iskolában

Két évvel ezelőtt tizenötre emelték a szülők által igazolható napok számát a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskolában, Gimnáziumban és Rendészeti Szakközépiskolában. A tapasztalatok jók: nem lett több a hiányzás, az igazolatlan mulasztások száma pedig csökkent.

Semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy az iskolákban tanévenként három nap távollétet igazolhatnak a szülők, az intézmények döntő többségében szokásjog alapján mégis a mai napig ragaszkodnak ehhez a számhoz – írja a Magyar Nemzet. Sokszor a családok az egyébként orvosi ellátást nem igénylő enyhe betegségek miatt is kénytelenek elmenni a gyerekorvoshoz, de a családi kirándulások igazolása miatt is orvosi igazolásokat szereznek, ha az évi három nap már „elfogyott”.

A lapnak Nagy Koppányné Farkas Annamária, a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola intézményvezetője azt mondta, Pomázon a helyi gyermekorvos vetette fel először a problémát, az igazolások gyártása ugyanis olyan adminisztrációs terhelést okoz, hogy az utóbbi években munkája nagyobb részét az igazolások megírása tette ki, kevesebb idő maradt a tényleges gyógyításra.

Az iskolában két évvel ezelőtt háromról tanévenként tizenötre emelték a szülők által igazolható napok számát. A hiányzások és indokolatlan távollétek száma nem emelkedett meg, a többség ugyanúgy 3-4 napot használ ki, sőt kifejezetten kevesebb lett az igazolatlan mulasztás – magyarázta az intézményvezető, hozzátéve: fontos, hogy nyissanak a szülők felé, partnerként tudjanak együttműködni velük.

Három helyett tíz-tizenöt napot igazolhatnak a szülők ebben a két iskolában: nem lett több a hiányzás

Jól működik az új rendszer azokban az iskolákban, ahol a korábbi három nap helyett tíz vagy tizenöt napot igazolhatnak a szülők. Nem lett több a hiányzás.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.