Új közoktatási törvény: a PDSZ összehívná a Közoktatás-politikai Tanácsot Közoktatás
Eduline

Új közoktatási törvény: a PDSZ összehívná a Közoktatás-politikai Tanácsot

A Közoktatás-politikai Tanács rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a testület tagjai a közoktatási törvény és pedagógus életpályamodell ügyében - az erről szóló levelet a szervezetek nevében Medrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke juttatta el Réthelyi Miklós szakminiszterhez.

A PDSZ elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, álláspontjuk szerint a közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell koncepcióinak vitájára nem áll elegendő idő rendelkezésre, ezért a tanács tagjainak határozott kívánsága, hogy az erről szóló vitát március végéig terjesszék ki.
   
Mendrey László kiemelte: mindannyian azt gondolják, hogy olyan, tényeken, adatokon alapuló, minden szempontból átgondolt szabályozásra van szükség, "amely hosszú időn keresztül állja a gyakorlat próbáját".
   
A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott, hogy december 31-e óta, amikor lezárult a közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell koncepcióinak véleményezése, "megfagytak a közoktatást érintő kérdések", azokról nincsen semmilyen információjuk. Az érdekvédő kiemelte: nem ismerik a legújabb, átdolgozott változatot sem, s azt sem tudják, milyen szempontok alapján emeltek be abba véleményeket.
    
A parlament honlapján közzétett jogalkotási programra utalva Mendrey László közölte: a koncepció februárban kerülhet a kormány elé, a kodifikáció nyáron történhet meg, így a parlament azt a leghamarabb ősszel tárgyalhatja. Így minimum egy évet csúszik a törvénytervezet és a pedagógus-életpályamodell bevezetése.
   
Az MTI azon felvetésére, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január 21-én azt mondta, a tervek szerint májusban a parlament elé kerülhet a közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodellről szóló törvény, azt közölte: "itt van egy kettős kommunikáció", a minisztériumból származó információik is arról szólnak, hogy februárban tárgyal a koncepcióról a kormány, s nyáron lesz a kodifikáció. Hoffmann Rózsa a Fókuszban a közoktatás című, a XI. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításhoz kapcsolódó szakmai fórumon azt mondta: a kormány tavaszi hivatalos törvényalkotási programjában ugyan nem szerepel ez a két törvény, de ennek csak az az oka, hogy a soros európai uniós elnökség nagyon leterheli a kabinetet, így a testület úgy döntött, tervébe csak azokat a jogszabályokat veszi fel, amelyeket mindenképpen meg akar alkotni.
   
Az oktatásért felelős miniszter közoktatás-politikai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő testületeként működő KÖPT rendkívüli ülésén napirendre tűznék a 2011/2012-es tanév megszervezésével kapcsolatos teendőket is, különös tekintettel arra, hogy az idén júniusban több száz iskolának jár le a közoktatási megállapodása, "ezek az intézmények nem tudják, mi lesz velük".
   
A PDSZ elnöke kitért arra is, hogy az elmúlt évek legnagyobb vesztese a közoktatás, az iskolák támogatását és a közoktatásban dolgozók bérét tekintve egyaránt. A bértábla 2006-2007 óta mozdulatlan, tovább mélyíti az elkeseredést, hogy az ígért "gesztusértékű béremelés nem történt meg", és kísérleti jelleggel sem vezetik be a pedagógus-életpályamodellt. Mendrey László kifogásolta azt is, hogy megalázóan alacsony a pedagógusok továbbképzésére szánt normatíva, s úgy tűnik, a cafeteria rendszerének is búcsút mondhatnak.

MTI 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.