Viki óvodapedagógusként dolgozott egy svájci Montessori-óvodában, nemrég pedig egy Montessori-iskolában kezdett el tanítani.

Montessori vagy Waldorf?

Ha alternatív óvodáról esik szó, a Montessori mellett szinte mindig felmerül a Waldorf is – de miben különböznek egymástól?

A Waldorf-óvodák a szabad játékra, a művészetekre és a ritmusos napi rutinra építenek, céljuk a gyermekek kreativitásának és közösségi élményeinek erősítése. A Montessori-óvodák ezzel szemben a gyermek önállóságára, belső motivációjára és a saját tempóban történő felfedezésre fókuszálnak, a tanulási környezetet pedig úgy alakítják ki, hogy az ösztönözze a tapasztalati tanulást.

Nálunk nincsen szabad játék, nincsenek is játékok. Eszközök vannak, amik mögött tudományos tanulási anyag áll. A gyerek kézügyességét, nyelvi készségeit fejleszti, vagy elgondolkodtatja. Az biztos, hogy valamit megmozgat benne

– meséli Viki.

A Montessori-rendszerben tehát nem jellemző az az egész napos, kötetlen szabad játék, ami az állami óvodákban megszokott. A napot háromórás munkaciklusok tagolják, amelyekben tematikus beszélgetések, közös tanulás és a gyerekek önálló tevékenységei váltják egymást. Eközben minden gyermek a saját tempójában, az általa választott eszközökkel dolgozva fejlődik.

Egy átlagos nap azzal kezdődik, hogy körben ülve megbeszélik, milyen az időjárás és melyik évszak van éppen. „Ennek az a lényege, hogy megtanítsuk őket csendben egymásra figyelni” – mondja Viki.

A pedagógus feladata, hogy megfigyeljen, és mint egy láthatatlan segítő, ott legyen a gyerek mellett.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha egy gyerek levesz egy eszközt a szekrényről és odahozza, én pedig megmutatom neki, hogy működik. Onnantól kezdve ő gyakorol vele, és óriási sikerélményt okoz neki, ha például le tud írni egy betűt

– fejti ki.

A legegyszerűbb gyakorlatok mögött is tudatos fejlesztés húzódik. „A víz egyik bögréből a másikba való öntése nemcsak a gyerek kezében lévő izmokat fejleszti. Kell hozzá egyensúlyérzék és türelem is. Az is számít, hogyan veszi le a polcról a tálcát, és hogyan teszi le az asztalra. Azt is tanítjuk neki, hogyan járjon tálcával a kezében.”

Minden gyereknek személyre szóló füzetet készítenek, amelyben vezetik, milyen eszközöket használt és mennyit gyakorolt velük. Az motiválja őket, hogy minél több oldalt tudjunk kitölteni a füzetben

Háromévesen egyedül öltözik, hatévesen már ír és olvas

A gyerekeket arra is tanítják, hogy amikor megérkeznek az óvodába, köszönjenek el a szüleiktől, majd önállóan öltözzenek át.

Nyilván a 0–3 éves korosztálynak segítünk, de azon dolgozunk, hogy a hároméves gyerekek egyedül öltözzenek. Egyedül húzzák fel a cipzárt a kabátjukon és úgy akasszák fel a fogasra. Egyedül rakják el a cipőjüket is.

Viki hozzáteszi, hogy még a figyelemzavaros gyerekek is képesek rá, ha rutinná válik számukra, hiszen megkapják az alapozást ahhoz, hogy elpakoljanak és elmosogassanak maguk után. Ezek a gyerekek otthon is sokkal többet segítenek.

Öt-hat éves korukra pedig a legtöbb esetben már írni és olvasni tudnak, sőt néhány alap szófajt is ismernek.

Vannak kivételek és vannak, akiket eltanácsolhatnak

Minden gyereken látszik, hogy milyen közegből érkezik, milyen szokásokat hozott otthonról: nehezére esik-e elpakolni maga után, megérti-e, hogy az eszközöket tisztelettel használjuk – vagy folyamatosan dobálja őket. Ha a pedagógus például hozott agresszivitást észlel, gyakran javasolja a szülőknek szakember bevonását is. Azonban nem mindig működik együtt a szülő. „Volt olyan esetem, mikor a szülő abszolút elutasította, amit mondtam, mert ő nem látott hibát a gyerekében. Ilyenkor azért nehéz, mert egymás ellen dolgozunk.”

Viki elmondása alapján sok olyan gyerek van, aki napközben szépen viselkedik, otthon viszont őrjöng. Amint megjön érte a szülő, leveti magát a földre, ordítozni kezd és kérdőre vonja, hogy miért nem hozott neki ezt vagy azt.

Volt olyan, hogy visszahívtam a gyereket az ajtóból és megmondtam neki, hogy így nem beszélünk senkivel, de főleg anyával nem. Addig nem ment haza a gyerek, amíg nem beszélgettünk el arról, hogyan beszélünk másokkal.

Előfordulhat az is, hogy a Montessori intézmény tanácsol el egy gyereket, mert túl nagy az otthonról hozott értékrend és a Montessori-felfogás közötti szakadék. Viki egy ilyen esetről számolt be:

„Nagyon csúnya dolgokat hazudott a kislány. Az igazgatónknak kellett többször is figyelmeztetnie a szülőket, hogy ez így nem oké. Végül más intézményt javasoltunk neki.”

Mindenhol vannak figyelemzavaros gyerekek

Itthon az elmúlt tíz évben 50 százalékkal nőtt az SNI-s gyerekek száma, ez a KSH adatai alapján a teljes köznevelésben tanuló gyerekek körülbelül 7 százalékát jelenti. Svájcban ez az arányszám valamivel kevesebb, majdnem 5 százalék. „A súlyos esetek mindig kapnak egy árnyékpedagógust. Ő segíti őket a nap során azokban a tevékenységekben, amiket nem tudnának egyedül megcsinálni” – emeli ki Viki.

Volt olyan gyerek, aki ordítva érkezett meg hozzánk. A többiek nem értették mi a baj, odamentek hozzá, megkérdezték hogy miben segíthetnek neki, mi a baj. Ilyenkor észreveszik magukat az ilyen gyerekek és pár héten belül nagyon szépen átállnak.

Sok mindenben különböznek a svájci és a magyar óvodások

„Beszédben, önállóságban, kitartásban, elfogadásban, nyelvi készségekben sokkal előrébb vannak a gyerekek itt Svájcban” – mondja Viki, akinek a magyar állami rendszerben van tapasztalata.

Svájcban ugyanis a hivatalos oktatási nyelv a Hochdeutsch (magas német, standard német), nem pedig a gyerekek mindennapjaiban hallott svájci német dialektus. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeknek a közös játékok és a tanulási tevékenységek során a standard német nyelvet kell használniuk, miközben a családban vagy a környezetükben gyakran a svájci német különböző változatait hallják. „Ha például egy gyereknek van egy magyar anyukája és egy brit apukája és ő egész életében csak angolt hallott, akkor nagyon nehéz megszokni, hogy körülötte mindenki németül beszél.”

Viki azt is észrevette, hogy a nemzetközi csoportban a gyerekek nyitottabbak és elfogadóbbak egymás iránt. A közös ünneplések, mint például a Diwali – az indiai fényfesztivál – vagy a kínai újév, éppúgy részei a közösségi életnek, mint a svájci nemzeti ünnepek.

Unatkoznának az állami rendszerben

Viki szerint sok szülőben felmerül a kérdés, mi történik, ha Montessori óvoda után állami iskolába íratják a gyereküket.

Privát intézményből államiba váltani mindig kétesélyes

– mondja, majd hozzáteszi: több olyan esettel is találkozott, amikor visszahozták a gyereket a Montessori-iskolába, mert az állami rendszerben unatkoztak és rosszalkodtak.

A váltás nem mindig könnyű a gyereknek sem, de Viki szerint a svájci szülők gyakran attól tartanak, hogy gyermeküknek nem lesznek svájci barátai – hiszen a Montessori-iskolákba többségében nemzetközi gyerekek járnak.

A két rendszer követelményrendszere között nagy a különbség. Minden szinten különbözeti vizsgát kell tenniük a gyerekeknek, ha állami intézménybe mennének át. Könnyen előfordulhat, hogy egy negyedikes Montessoris gyerek történelemből már hatodikos szinten van, de matekból még fel kéne zárkóztatni.

A Montessori rendszerben a gyerekek 18 éves korukig tanulhatnak, és ugyanazt az érettségit teszik le, mint bárki más. „Kiemelkedő eredménnyel tudnak leérettségizni, legfőképpen azért, mert elképesztően magabiztosak – nemcsak magukban, hanem a tudásukban is” – mondja Viki.