A diplomások munkaerőpiaca fokozatosan kettéválik: nagyszervezeti munkakörökben a szűkített tudás, kis cégeknél meg éppen a komplexitás, a kreativitás iránti igény növekedése figyelhető meg. Hiányoznak azok a mechanizmusok, amelyek révén a képzés közelebb kerülne a munkaerő-piaci igényekhez, s egyelőre nem is látszik a megoldás – írja a HVG Diploma2009 különszám.

A diplomások munkaerőpiacán tapasztalható erős versenyt nemcsak a diplomások számának gyors növekedése okozza, hanem a gazdasági szereplők közötti hatékonysági versengés is, amihez viszont más eszközöket választanak a nagy cégek, mint a kis- és mikrovállalatok - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat megbízásából, a 3K Consens Iroda által, a 2015-ig várható foglalkozási szerkezeti tendenciákról készített tanulmányból.

A nagyvállalatok a legtöbb ágazatban fokozatosan kiszervezik, mikro- és kisvállalkozásokba kényszerítik mérnöki, gazdasági, informatikai és más szellemi-szakmai feladatokat végző részlegeiket, hogy ezzel csökkentsék állandó költségeiket, és a piaci verseny szerinti működésre késztessék elkényelmesedésre hajlamos nagyszervezeti egységeiket. Ettől még hatékonyabbakká válnak a szolgáltatásokat nyújtó kis- és mikrovállalkozások, mert sok megrendelőnek teljesítenek, s az így felgyülemlő sokféle tapasztalat hatására alkalmasabb és versenyképesebb megoldásokat tudnak kidolgozni. Mindennek következtében a nagyszervezeteknél párhuzamosan jelenik meg a munkakörök dekvalifikációja és a gazdagítása.

A szakmai szolgáltató mikro- és kisvállalkozások sikeressége egyelőre mégis elsősorban szakmai ismereteik komplexitásán, üzleti kapcsolataik sokrétűségén múlik. Ám e vállalkozások – szemben a nagyokkal – csak csekély mértékben képesek pályakezdők felvételére, azok betanítása ugyanis költséges, és éveket is igénybe vehet, méghozzá nemcsak a szűken vett szakmai tudások még „iskolás” volta miatt, hanem mert egy pályakezdőnek érthetően hiányosak a projekttervezési és menedzsmentismeretei, munkatapasztalata, gyakorlata pedig egyáltalán nincs.

Mikro- és kisvállalatoknál márpedig képesnek kell lenni az önálló munkavégzésre, a feladatok gyors értelmezésére és a lehető legcélszerűbb megvalósítására. Az ehhez szükséges módszereket viszont jelenleg hatékonyan nem oktatják az egyetemeken, ahogy a (kis)vállalkozási ismereteket sem.

A Diploma2009 különszámban részletesebben tárgyalt folyamatok eredményeként minél nagyobb egy vállalat, annál kevesebb diplomás munkakört működtet. A legnagyobb termékelőállító vállalatoknál az összes foglalkoztatott 10-15 százaléka diplomás, a kisebbeknél a 20-30 százaléka, ezzel szemben például a műszaki, a marketig-, a pr-, az informatikai, a jogi szellemi szolgáltató – általában mikro- és kisméretű – vállalkozásoknál ez az arány 80-90 százalék.

Mivel a nagy cégek a szellemi szolgáltató feladatokat egyre inkább projektszervezetekre bízzák, a diplomások, különösen a pályára lépők – szakmánként persze eltérő mértékben – egyre kevésbé számíthatnak a hagyományos értelemben vett állásokra, inkább egyéni vállalkozóként, sokszor a csak lassan, nehezen felépíthető kapcsolatok útján megszerezhető projektek idejére jutnak munkához. Ebből az következik, hogy a munkaszerzésben kiemelkedő szerephez jut az egyén kapcsolatépítő képessége, általában csak hosszú idő alatt gyűjthető szakmai tapasztalatokon alapuló és kommunikációs kreativitása.

A fent említett tanulmány szerint a műszaki, a gazdasági és a kereskedelmi végzettségűektől egyaránt elvárják a munkaadók, hogy az általános szakmai tudásuk mellett egy-egy szakterület specializált ismereteivel, a szakma gyakorlását segítő informatikai tudással is rendelkezzenek, továbbá hogy idegen nyelven is tudjanak kommunikálni. Ezek a követelmények a különböző ágazatokban a következő tíz évben a munkakörök 40-70 százalékára lesznek érvényesek.

Minden mérnöki – és nem csupán a mérnöki, hanem más egyéb szakmai – tevékenységre igaz, hogy minél összetettebb, alternatív megoldásokban gazdagabb produktumot várnak el, annál fontosabb egyebek között a megvalósíthatóság, a finanszírozhatóság a logisztika, illetve az ezekkel kapcsolatos ismeretek, tapasztalatok. Vajon az egyetemeknek kell gondoskodniuk arról, hogy a pályára lépők rendelkezzenek e tudásokkal? Esetleg az egyetemi hallgató felelőssége – bárhogyan is – megszerezni az általános és specializált ismereteket? Netán az első foglalkoztató feladata, hogy biztosítsa a tudás és tapasztalatszerzés lehetőségeit a pályakezdő részére?

E kérdésekre Magyarországon eddig legfeljebb csak alkalmi válaszok születtek, vagyis a problémák megoldatlanok. A legnagyobb, legbiztosabb piacokkal rendelkező vállalatok egyikének-másikának vannak szokásszerű mechanizmusai a pályakezdők befogadására, tanítására, szórványosan előfordulnak egyetemek és vállalatok közötti együttműködések is, s gyakran öntevékeny hallgatók is tesznek kísérletet a felkészülésre az egyetemi évek alatt. A kisebb vállalatok főként azon igyekeznek, hogy „elhalásszanak” másoktól gyakorlott szakembereket, a pályakezdők többsége csak a diploma megszerzése után méri fel a problémát, miközben az egyetemek a bolognai képzésre való átállással vannak elfoglalva, s még nem tudni, milyen eredménnyel építették be a képzési programokba a munkaerőpiac igényeit.

Ma, úgy tűnik fel, a hiányzó mechanizmusokat az egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve a pályakezdők helyzetértelmezésének, individuális stratégiai képességének, elszántságának kellene „pótolnia”. Vagyis minden azon múlik, ők maguk felismerik-e a piaci igényeket, s ennek megfelelően vagy éppen ezekkel szemben képesek-e érdekeiket érvényesíteni a képzőintézményeknél és az első foglalkoztatóknál.

Néhány európai országban is, de főként az USA-ban működő rendszerben a képzőintézmény a hallgató tudásmenedzsere. Nyilvánvaló, hogy Magyarországon erre sem a vállalatok, sem az egyetemek, sem a hallgatók nincsenek felkészülve. Azt azonban látni kell, hogy az öntevékeny „képződés” már évek óta folyik: egyre több egyetemi hallgató hét-nyolc év alatt szerzi meg a diplomáját, s munka mellett jár iskolába, mások néhány év munka után szakirányú továbbképzésen tanulnak, második diplomát szereznek, megint mások külföldi munkával, tanulással szakítják meg itthoni tanulmányaikat. Egyszóval maguk tervezik és menedzselik képzésüket, alakítják munkaerő-piaci alkalmasságukat. A képzőintézmények ma ezt még nem tartják rendes tanulási útvonalnak. De lehet, hogy ez a jövő?

A témába részletesebb betekintést nyerhetünk a HVG által kiadott Diploma 2009 Különszámból

Megvásárolom