Hét fiatal tehetség, akik mind azt vallják: jókor jó emberekkel találkoztak, többek között ennek köszönhetik sikereiket. A Campus Plusz 2017 cikke.

Van közöttük olyan, aki 15 évesen gondolt egyet, és − bár akkor még a DNS-ről sem tanult biológiaórán − bekéredzkedett egy őssejtlaboratóriumba, hogy saját kutatásokat végezhessen. Négy egyetemista néhány hónap alatt olyan eszközt készített, amely látássérültek millióinak életét könnyítheti meg. Két informatikus pedig évek óta az egyetem mellett, mégis teljes munkaidőben dolgozik azon, hogy mobilalkalmazásuk minél több ember számára igazi kalanddá tegyen egy egyszerű városi sétát. Mi hajtja őket, és milyen céljaik vannak? Erről beszélgettünk velük.

„Tudom, ez nagyon sci-fi”

„Mindig is a természettudományok érdekeltek, de amikor az édesapám meghalt leukémiában, biztossá vált bennem, hogy olyasmivel szeretnék foglalkozni, amivel emberéleteket lehet menteni. Az orvoslás és a kutatás ilyen” − mondja Király Szilvia, aki 2013-ban, egy péntek este sétált be először a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Őssejt Laboratóriumába. A Kutatók éjszakájának egyik programjára érkezett − mint a helyszínen kiderült, egyedüli érdeklődőként. A laboratórium kutatói nem hezitáltak, az egész bemutatót megtartották a Városmajori Gimnázium akkor 15 éves diákjának, aki a következő napokban azon tűnődött, „olyat lehet-e, hogy írok egy kutatónak, és megkérdezem tőle, bejárhatok-e időnként a laborba”.

Az e-mailt elküldte, a válasz pedig igen volt. „Teljesen az elejéről kellett kezdenem mindent. Amit mások az egyetemen megtanulnak, arról én semmit nem tudtam. A későbbi mentoraim megmutatták, milyen kísérleteket végeznek, hogyan kell sejteket életben tartani és átalakítani, és rengeteg tudományos cikket kaptam” − emlékszik vissza, hozzátéve: a zömében angol nyelvű tanulmányokkal nem volt könnyű dolga, „amikor kikerestem egy-egy ismeretlen angol szót, rájöttem, hogy a magyar kifejezést sem értem”, a kísérletek elkezdéséhez szükséges tudás mozaikszerűen, cikkekből, a laborban látottakból és tanultakból állt össze. A középiskolás merész elképzeléssel vágott neki a kutatásnak. „Azt gondoltam, építsünk őssejtekből ereket, amelyeket a jelenleg használt műerek helyett lehetne beültetni a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdő emberek szervezetébe” − meséli, hozzátéve:  a mentorai nyitottak voltak, „azt mondták, hajrá, kezdj el kutatni, és rengeteg tanácsot adtak a kísérletek lépéseinek megtervezéséhez”.

„Tudom, nagyon sci-fi” − mondja jelenlegi kutatási területéről, „azt tanulmányozom, hogyan lehetne humán őssejeket a kardiovaszkuláris betegségek gyógyítására használni”. 2015-ben, vagyis alig két évvel az első laborlátogatást követően megnyerte az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, kijutott az európai és a világversenyre, ma pedig a Nők a Tudományban Egyesület nagyköveteként népszerűsíti a tudományt. „Én sem úgy mentem oda a laborba, hogy itt vagyok, ereket akarok építeni, csak nyitott voltam, szerettem volna valamit csinálni ezen a területen, ráadásul jókor találkoztam jó emberekkel, például a biológiatanárommal, a mentoraimmal” − véli eddigi eredményeiről, hozzátéve: ősztől a University College London (UCL) biomedical science képzésén tanul, „remélem, hogy kint is be tudok majd kerülni egy laborba”.

Gloveye: olvasásélmény vak embereknek

„Nincsenek vak ismerőseim, a buszon vettem észre, hogy a látássérült emberek milyen nehézkesen tudnak közlekedni, ha közben a telefonjuknak azt a funkcióját használják, amely felolvassa nekik a képernyőn megjelenő szöveget. Foglalt az egyik kezük, ráadásul fülhallgatót kell viselniük, vagyis a legfontosabb érzékszervüket csak korlátozottan tudják használni. Az jutott eszembe, milyen jó lenne egy olyan eszköz, amely a szövegeket Braille-írással közvetíti a felhasználóknak” − emlékszik vissza Klinkó Krisztán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem végzős villamosmérnök hallgatója, mi adta az alapötletet a Gloveye-hoz, amely lehetővé teszi, hogy a vakok és gyengénlátók is átéljék az olvasás élményét. A szintén BME-s, de mérnökinformatikus szakos Fülöp Ádámmal februárban kezdtek foglalkozni az ötlettel, „de a tényleges fejlesztést március közepén-végén kezdtük meg, és május elejére-közepére készen lett az első prototípus”.

Az első próbálkozás nem volt tökéletes. „Látássérült embereket kértünk meg arra, hogy teszteljék, de azt mondták, nem működik igazán jól” − mondja a BME két hallgatója, ezért átalakították a Gloveye koncepcióját. Amely egy speciális kesztyűből és egy alkalmazásból áll: fel kell húzni a kesztyűt, a mobiltelefon vagy a számítógép kameráját a szövegre irányítani, a két eszköz bluetooth-szal kapcsolódik össze. Az olvasónak csupán végig kell húznia az ujját a szavakon, a kamera ezt követi, a készülékre telepített alkalmazás azonnal Braille-karakterekre fordítja a betűket,  a kesztyűben lévő szerkezet pedig a használó mutatóujjának ujjbegyébe „nyomja” a Braille-írásjeleket.

A csapat a Microsoft Imagine Cup nevű innovációs, de az üzleti megvalósíthatóságot is díjazó versenyének magyarországi fordulója előtt Zemkó Boglárkával, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodási szakos hallgatójával, a fődíj megszerzése után pedig a friss diplomás villamosmérnök Zagyva Dániellel egészült ki. „Eleinte a koliban találkoztunk” − mondják, hozzátéve: a Mathias Covinus Collegium, ahol négyük közül hárman laktak, nemcsak helyet, hanem jókora lökést is adott ahhoz, hogy bele merjenek vágni a projektbe. „Egy szakkollégiumban rengeteg okos ember van, motiváló a környezet, az pedig megedzi az embert, hogy az egyetem mellett még pluszórák is vannak. Mi is azért jutottunk idáig, mert mind a négyen képesek vagyunk nagyon sokat dolgozni valamiért” − magyarázza Fülöp Ádám.

A Gloveye-t nemrég az Imagine Cup nemzetközi döntőjében, Seattle-ben mutathatták be, „abban bízunk, hogy egy külföldi vagy hazai befektető felfigyel ránk” − mondják, ahhoz ugyanis jelentős tőke kell, hogy a kesztyű az üzletek polcaira kerülhessen. A csapat tagjai május óta teljes munkaidőben ezen dolgoznak, ősztől pedig egyesült államokbeli „képviselőjük” is lesz. Zagyva Dániel az atlantai Georgia Techen tanul tovább, „nem rossz, ha ott is jelen vagyunk, rengeteg kint az olyan szervezet, amely számunkra fontos lehet”, a különleges kesztyűt ugyanis a nemzetközi piacon szeretnék bemutatni.

Nyelvi akadály nincs. Bár a különböző országokban használt Braille-ábécék némileg különböznek egymástól, nem kell nagy fejlesztés ahhoz, hogy a szerkezetet ne csak a magyar anyanyelvű látássérültek használhassák − nem véletlen, hogy a csapat az Egyesült Államokban is szeretné szabadalmaztatni a Gloveye-t. Hasonló, hordozható eszközt ugyanis még senki nem fejlesztett, pedig itthon több mint 33 ezer vak ember él, az Egyesült Államokban a látássérültek száma meghaladja a 7 milliót. „Braille-írásos könyv viszonylag kevés van, és mind elég drága” − mondja Zemkó Boglárka, hozzátéve: ismernek olyan egyetemistát, aki a Braille-írásos szakkönyvek hiánya miatt volt kénytelen félbehagyni tanulmányait, egy másik ismerősüknek a „sima” középiskolai tankönyvek Braille-változatának beszerzésével gyűlt meg a baja. Ennél azonban egyszerűbb (pontosabban: egyszerűnek tűnő) helyzetekben is lehetne használni a Gloveye-t, „meghozza a postás a levelet, de nem tudják elolvasni, ahogy azt sem, milyen összeg áll a csekken vagy milyen összetevőkből áll egy élelmiszer”. A csapat tagjai azt szeretnék, ha a vak és látássérült emberek elérhető, számításaik szerint körülbelül százezer forintos áron megvásárolhatnák majd az eszközt. „Bár ezért még sokat kell dolgozni és saját céget alapítani − mondja nevetve Zemkó Boglárka −, már van Facebook-oldalunk, úgyhogy létezünk”.

Két egyetemista, egy app

A Gloveye-csapathoz hasonlóan a Mistory két alapítójnál is a szakkollégium volt az egyik közös pont.  „Ahhoz, hogy az ember valami kreatív dolgot csináljon, idő és érdeklődés kell. Ha pedig egy egyetemista érdeklődő, akkor nagy eséllyel elmegy a szakkoliba” − mondja a 24 éves Musicz Péter, aki a BME informatikushallgatójaként egyik csoporttársával, Szabó Leventével közösen hozta létre a Mistory nevű appot, amelyet két évvel ezelőtt a Microsoft innovációs világversenyén a vállalat több ezer fős fejlesztői közössége „közönségdíjjal” ismert el. „Az egész úgy kezdődött, hogy néhány éve elmentünk egy városi játékra, és kaptunk egy verset egy papíron. A vers kétsoronként tartalmazott valamilyen információt, amely alapján meg kellett találnunk a következő pontot. De mi eltévedtünk. Ekkor jutott eszünkbe: miért ne lehetne digitalizálni ezt az egész játékot?” − meséli.

A Mistory Game egy városi játék, amely − ígérik a fejlesztők − egy egyszerű budapesti sétát kalandjátékká változtat. Ehhez le kell tölteni az applikációt, választani kell egy sztorit, a telefonban lévő navigáció segítségével pedig valós helyszíneken egy kitalált történetet lehet végigjátszani rejtvények és feladványok megfejtésével. Némelyik Dan Brown bestsellereit idézik, más valós történelmi eseményeket dolgoz fel − a felhasználók például felgyöngyölíthetik egy gyilkossági ügy szálait, megakadályozhatják a szabadkőművesek titkos gyűlését, de teljesíthetik az életre kelt budapesti szobrok által kitűzött küldetéseket is. „A kiindulópont a városi játék volt, de aztán rengeteget beszélgettünk arról, hogyan építsük fel a Mistoryt. 2014 végére már tesztelni is tudtuk, a visszajelzésekből pedig azt láttuk, hogy tetszik az embereknek, érdemes folytatni” − emlékszik vissza Szabó Levente, hozzátéve: a felhasználók ma már tíz magyar és néhány idegen nyelvű történet közül választhatnak, az alkalmazást androidos és iOS-es telefonra is le lehet tölteni. Mindezt saját erőből, befektető nélkül.
2016 tavaszán új dologba fogtak: startupoknak kezdtek dolgozni, ma már külön fejlesztőcégük van kilenc munkatárssal és külsősökkel, és nemsokára bővíteni fogják a csapatot.

„Valójában ez is a Mistoryval kezdődött. Sokan mondták nekünk, hogy nagyon jó alkalmazást hoztunk létre, innen jött az ötlet, hogy miért ne segíthetnénk másoknak is. Többek között abban különbözünk a tíz-húsz éve működő fejlesztőcégektől, hogy úgy tekintünk a megrendelőink projektjére, mint ha a sajátunk lenne” − magyarázza Musicz Péter. A Mistorynak is új irányt szeretnének adni. Egy olyan felületen dolgoznak, amelyen bárki saját játékot hozhat létre, úgy látják, azt marketingkampányokhoz, turisztikai programokhoz, oktatási célokra és csapatépítéshez is használni lehetne, „létre tudunk hozni egy olyan terméket, amely csapatépítő cégeknek fog mindenféle megoldást nyújtani, és egy nagyon jó kezelőfelületet tud adni a rendezvényeikhez”. Huszonhárom-huszonnégy évesen két céget irányítanak egyszerre, azt mondják, „van egy olyan életkor, amikor ezt még meg lehet csinálni, ilyenkor tudnak zseniális dolgok születni, később ott van a család, az egy full projekt”.

A cikk a Campus Plusz 2017 kiadványban jelent meg.