Negyven elsőéves hallgató kaphat céges ösztöndíjat a szegedi egyetemen Felsőoktatás
MTI

Negyven elsőéves hallgató kaphat céges ösztöndíjat a szegedi egyetemen

Vállalati és intézményi partnereivel együttműködve több mint negyven elsőéves hallgatónak hirdet ösztöndíjat...

Vállalati és intézményi partnereivel együttműködve több mint negyven elsőéves hallgatónak hirdet ösztöndíjat szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara (SZTE GTK) - jelentette be Vilmányi Márton dékán pénteken.

Az SZTE GTK 2012 januárjában határozott arról, hogy partnereivel ösztöndíjakat alapít, ekkor derült ki, hogy csak önköltséges formában fogadhat alapképzésben tanulókat,  - mondta az egyetemi oktató annak kapcsán, hogy újabb vállalkozások csatlakoztak a szegedi közgazdászképzést támogató cégekhez.

Sikeresen pályázva 42 hallgató kapott ösztöndíjat 2012 szeptemberében. A programban részt vevő több mint húsz cég és alapítvány a diákok költségtérítésének felét vagy egészét vállalta át. A partnerek ezeket az ösztöndíjakat fenntartják, a másodévbe lépő hallgatók tanulmányait is támogatják, szeptemberben pedig további több mint negyven diáknak nyújtanak segítséget - tudatta a dékán.

Az ösztöndíjak lényegesen többet jelentenek a hallgatóknak az anyagi támogatásnál, mivel a cégek bevonják őket a munkába, így szakmai tapasztalatokat szerezhetnek. A kar számára is fontos a szoros kapcsolat a vállalkozásokkal, hiszen így közvetlen visszajelzést kapnak a képzésről - fogalmazott Vilmányi Márton.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanulmányaikat most kezdő hallgatók tíz év múlva olyan munkakörökben dolgoznak majd, amelyek ma még nem is léteznek, ezért a képzés szerkezetének kialakításához fontos megismerni a cégek várakozásait - hangsúlyozta a dékán. Tavaly három intézmény indított duális képzést, amelynek során a hallgatók tanulmányi idejük jelentős részét szakmai gyakorlattal töltik. Erről itt olvashattok.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.