Nem mindig voltak "jó gazdák" az egyetemek, főiskolák az államtitkár szerint Felsőoktatás
MTI

Nem mindig voltak "jó gazdák" az egyetemek, főiskolák az államtitkár szerint

A felsőoktatási államtitkár szerint indokolt a kancellári rendszer bevezetése a felsőoktatásban, a szakembereknek pedig azt fogja tanácsolni, hogy végezzenek részletes átvilágítást az egyetemeken, főiskolákon.

Erről Palkovics László újságíróknak beszélt pénteken, az Állami Számvevőszék előző napi sajtótájékoztatójára és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kiszivárgott jelentéstervezetére reagálva. Az új államtitkár bizonyos szakok "létjogosultságát" is felülvizsgálná: erről itt olvashattok.

Az Állami Számvevőszék - amely az összes felsőoktatási intézmény vizsgálatát megkezdte - csütörtöki sajtótájékoztatóján arról számolt be: a 2009-12 közötti időszakot, és első lépcsőben nyolc felsőoktatási intézményt érintő vizsgálata az intézmények többségénél szabálytalanságokat tárt fel a gazdálkodási jogkörök gyakorlásában.

Horváthné Herbáth Mária felügyeleti vezető az általános tapasztalatokról elmondta: egyes intézmények megsértették a közbeszerzésekre vonatkozó előírásokat, a hallgatói költségtérítéseket nem a kincstárnál vezetett számlán kezelték. Probléma volt még, hogy a térítési díjakat nem minden esetben alapozták meg önköltségszámítással.

A felsőoktatási államtitkár jelezte: a vonatkozó anyagokat az államtitkárság és az intézmények egyaránt megkapták. Rámutatott: a felsőoktatási törvény az intézményeknek nagy gazdálkodási szabadságot biztosít, és a dokumentumokat áttanulmányozva az látszik, hogy nem minden esetben sikerült jó gazda módjára gazdálkodniuk.

Palkovics László szerint háromféle hiba fordult elő: vagy nem voltak meg a belső szabályozók, vagy nem minden esetben követték őket. A gazdálkodás általános szabályai területén is merültek fel problémák, ezeket - akaratlanul vagy szándékosan - több esetben nem tartották be az intézmények. Összegzése szerint mindkét vizsgálat ugyanabba az irányba mutat és ugyanolyan eredményeket hozott.

Az államtitkár tagadta, hogy megrendelt elemzésekről lenne szó, amelyek támogatnák a kancellári rendszer bevezetését - de indokolják azt, a hibák ugyanis részben abból adódnak, hogy az intézmények különbözőképpen értelmeznek jogszabályokat, belső folyamatokat. Várakozásaik szerint a kancellár jelenléte ezt ki fogja küszöbölni. A kancellár ugyanakkor nemcsak ellenőriz majd, mint egy költségvetési főfelügyelő, hanem irányító szerepet is betölt - közölte. A kancellári posztokra augusztus 12-ig várják a pályázatokat: erről itt olvashattok. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt: a kancellárok egy része már megvan.

Arról, hogy milyen következménye lehet a Kehi-jelentéstervezetben foglaltaknak, azt mondta: az intézményeknek kommentálniuk kell a megfogalmazott véleményeket. Azt kérte az intézmények vezetőitől, hogy készítsenek részletes akciótervet azokról a pontokról is, amelyek megjegyzésként jelentek meg a tervezetben. Ezt a tárca "erőteljesen" ellenőrizni fogja - jelezte az államtitkár, aki szerint a végleges jelentésből fog kiderülni, érte-e kár a magyar államot, felsőoktatást.

Palkovics szólt arról is: a kancellárok ősztől azért lesznek felelősek, ami azután történik, hogy beléptek a felsőoktatási intézményekbe. Egy helyzetet kapnak, amit valamilyen formában kezelniük kell - fogalmazott, hozzátéve: azt fogja tanácsolni nekik, hogy végezzenek részletes átvilágítást, elemzést az egyetemeknél. Erre nemcsak a visszásságok kiderítése miatt van szükség, hanem azért is, hogy megértsék az intézmények működését.

Palkovics László elmondta még: azt szeretnék, ha a felsőoktatás elkövetkező időszakát meghatározó stratégiát év végéig el tudná fogadni a kormány. Az ütemezésről kifejtette: augusztus 20-ig az összes intézmény rektorával hosszabb egyeztetést folytatnak arról, melyek azok az elemek, amelyek egy-egy adott egyetem, főiskola részéről megjelenhetnek a dokumentumban.

Ebből születik meg augusztus végére a stratégia első változata, amely figyelembe veszi az intézmények, hallgatók, a gazdasági-társadalmi környezet, valamint a szakemberek véleményét is. Ezt október közepére véglegesítenék, majd a Felsőoktatási Kerekasztal elé kerülne, és decemberben fogadhatná el a kabinet - mondta.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.