Nyilvánosságra kell-e hozni a HÖK-ös ösztöndíjakat? Felsőoktatás
Eduline

Nyilvánosságra kell-e hozni a HÖK-ös ösztöndíjakat?

Csütörtökön tartották az első tárgyalást a HÖK-ös pénzügyek nyilvánossága miatt indított perben - írja az Átlátszó...

Csütörtökön tartották az első tárgyalást a HÖK-ös pénzügyek nyilvánossága miatt indított perben - írja az Átlátszó Oktatás.

Ahogy korábban megírtuk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatója tavaly tavasszal nyújtott be közérdekű adatigénylést az ÁJK HÖK-nek, az Egyetemi HÖK-nek, az ÁJK-nak és az ELTE-nek, amelyben a hallgatói önkormányzat zárszámadásairól, a tisztségviselőknek kifizetett juttatásokról és a számukra közéleti- és jutalomkeret terhére folyósított kifizetésekről kért tájékoztatást. Miután ezt kétszer elutasították, a diák beperelte az egyetemet.

A felperes szerint a HÖK közfeladatot lát el, ezért az, hogy mire költi a rábízott pénzt, közérdekű adat, az egyetem szerint azonban a HÖK-ös tisztségviselőknek kifizetett juttatások személyes adatnak minősülnek.

Áprilisban a jogi kar hallgatói önkormányzata határozatot hozott arról, hogy a hallgatói képviselők aláírhatnak egy nyilatkozatot, amelyben hozzájárulnak, hogy a számukra kiutalt összeg nagyságát a HÖK irodájában bárki megismerhesse. A határozatot azonban felfüggesztették, az egyetem főtitkára szerint ugyanis további egyeztetésekre van szükség, a kérdést nem határozatban, hanem országos szinten, vagy legalább a HÖK alapszabályában kellene szabályozni. Az ELTE júniusban nyilvánosságra hozta a tisztségviselői ösztöndíjak maximális összegét: erről itt olvashattok.

A beszámolók szerint a tárgyaláson felmerült, hogy a diák rosszindulatúan és visszaélésszerűen kérte ki a HÖK-től az adatokat. A bíró bekérte az ELTE ÁJK HÖK Alapszabályát, mivel ennek egyik pontjára hivatkozott a keresetben: e szerint minden évben léteznie kell zárszámadásnak, az egyetem viszont tagadta ezt.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) képviselője a hallgató mellett érvelt a tárgyaláson, mivel a NAIH szerint a HÖK-ös pénzügyek közérdekű adatnak minősülnek. A következő tárgyalás október 3-án,12:00-kor lesz.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.