Kockázatos a kancellári rendszer bevezetése a rektorok szerint Felsőoktatás
eduline/mti

Kockázatos a kancellári rendszer bevezetése a rektorok szerint

Kockázatosnak tartja a kettős vezetést a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége, amely szerint csak alaposan definiált, átgondolt viszonyrendszerrel működhet a kancellári rendszer.

Azt, hogy mennyire lesz működőképes a kancellári rendszer, a rektor és a kancellár közötti hatásköri viszonyrendszer határozza meg. Ez azonban nagyban függ majd a kinevezett kancellárok személyétől, valamint a fenntartói szervezetirányítás minőségétől - olvasható a rektori testület holnapján közzétett állásfoglalásban. Az elnökség véleménye szerint a kettős vezetés kockázatot jelent, ezért a rendelet kodifikációjakor alaposan definiált, átgondolt viszonyrendszert kell létrehozni. 

A rektori testület szerint elengedhetetlen lenne a szabályozás kiegészítése, valamint az, hogy az új szervezetirányítási modell működésének tapasztalatait legkésőbb 2015 elején az érintettek bevonásával kiértékeljék, és a részletes szabályokat ennek megfelelően korrigálják. Az MRK elnöksége emellett arra is kitért: fájlalja, hogy a konferencia nem tudott aktívan részt venni a törvényjavaslat előkészítésének szakmai vitáiban. 

Már többen bírálták a javaslatot

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter hétfői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány a felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi; a változtatással pedig szeptembertől a kancellári rendszert is bevezetnék. A kancellári rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti - mondta a tárca vezetője, aki szerint meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között.

A módosítás értelmében visszaáll az a rend, hogy a szenátus választja meg a rektorjelöltet, akit a miniszteren keresztül az államfő hagy jóvá - ismertette Balog Zoltán. A felsőoktatási törvény módosításának ötlete már több szervezetnél is kiverte a biztosítékot, legutóbb az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés fejezte ki aggodalmát a salátatörvény miatt, és a Felsőoktatási Kerekasztal azonnali összehívását követelte.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.