Hogyan lehet átjelentkezni egy másik egyetemre? A legfontosabb tudnivalók Felsőoktatás
Eduline

Hogyan lehet átjelentkezni egy másik egyetemre? A legfontosabb tudnivalók

Meggondoltátok magatokat, és inkább máshol folytatnátok a tanulmányaitokat? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan lehet másik intézménybe átjelentkezni: júliusban még beadhatjátok a kérelmet.

Ha egyetemet, főiskolát szeretnétek váltani, olyan szakra kérhetitek az átvételeteket, amely a jelenlegi szakotokkal azonos képzési területhez tartozik.  Az átvétel csak azonos vagy alacsonyabb képzési szintre történhet, tehát ha alapképzésre jártok, csak másik alapképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre jelentkezhettek. A kérelem benyújtásának határideje általában július közepe-vége, a részleteket az adott kar honlapján találtok.

A karok döntenek

Az átjelentkezéssel nem vesznek el a már megszerzett kreditek: a kérelemmel együtt be kell adnotok az elvégzett kurzusok tematikáját, amely alapján a kreditátviteli bizottság dönti el, hány kreditet számítanak be az új intézményben. Állami ösztöndíjas képzésre csak akkor lehet átjelentkezni, ha az adott szakon maradtak támogatott helyek, és ha a hallgató a felvételin pontszáma alapján bekerült volna. Kizáró ok, ha elbocsátás vagy fegyelmi úton való kizárás miatt megszüntették a hallgató jogviszonyát.

Azt, hogy pontos milyen feltételeknek kell megfelelni, a felsőoktatási intézmények határozzák meg, sőt az egyes karok is más-más feltételeket szabhatnak. A kérelmet a tanulmányi osztályon kell leadni, és általában a kari tanulmányi bizottság bírálja el.

Mindenhol kérnek hallgatóijogviszony-igazolást, valamint igazolást az elhasznált állami ösztöndíjas félévek számáról, és csatolni kell az elvégzett kurzusok tematikáját, a nyelvvizsga-bizonyítványok fénymásolatát és az index tanulmányi osztály által hitelesített fénymásolatát is.

Van, ahol kötelező az aktív hallgatói jogviszony a kérelem beadásakor, van, ahol a passziváló hallgatókat is befogadják. A legtöbb egyetemen, főiskolán feltétel bizonyos számú kredit, illetve félév elvégzése és egy meghatározott tanulmányi átlag elérése. A kérelem elbírálásáért általában 2-5 ezer forintot kell fizetni, néhány intézményben azonban ingyenes az eljárás.

30-60 kreditet kell elvégezni

A győri Széchenyi István Egyetemre más európai uniós országok felsőoktatási intézményeiből is át lehet jelentkezni. A hallgatónak a kérvény beadásának napjáig alap- vagy osztatlan képzés esetében legalább 30, mesterképzés esetén legalább 15 kreditet kell szereznie.

Az Óbudai Egyetemen a karok határozzák meg az átvétel szabályait: a Keleti Károly Gazdasági Karon például két aktív félévvel és legalább 30 beszámítható kredittel kell rendelkezni. Abszolutóriumot az új intézményben csak az kaphat, aki a kreditek minimum 40 százalékát ott szerezte meg. A Pécsi Tudományegyetemen is legalább két félév és 30 kredit a követelmény.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemre a beiratkozás félévében és később is át lehet jelentkezni. Az abszolutóriumhoz a kreditek legalább felét, de legalább 30 százalékát kell az ELTE-n megszerezni.

A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán legalább 60 kredit és 4,0-s átlag a feltétel. Emellett a felvételi pontszámnak el kell érnie a kérelem évében meghatározott ponthatár legalább 90 százalékát. A Közgazdaságtudományi Karon hasonlóak a követelmények, itt azonban elég a hármas átlag is.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.