Néhány évtized múlva már nem az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, hanem Ázsia lesz a felsőoktatás központja, a délkelet-ázsiai országok mellett a gazdag arab államok is dollármilliárdokat költenek új egyetemekre.

A 2013/2014-es tanévet még egy felhőkarcolóban kezdik, másfél év múlva azonban egy korábban lakatlan, ma már luxusszállodákkal és hatalmas golfpályákkal tarkított sivatagi szigeten tanulnak majd a New York University abu-dzabi campusának hallgatói. Két előadás között az egyetemisták golfozhatnak, napozhatnak a tengerparton, sőt akár a Louvre vagy a Guggenheim kiállításait is megnézhetik, a két világhírű múzeum ugyanis – az 1831-ben alapított amerikai magánegyetemhez hasonlóan – „kihelyezett tagozatot” nyitott a dúsgazdag ország 27 négyzetkilométeres szigetén, a Saadiyaton.

A New York University 2010-ben indította az első szakokat az Egyesült Arab Emírségekben. Az Abu-Dzabiban működő azonban nem csupán egy újabb campus, hanem az első olyan arab–amerikai egyetem, amely több tudományterületen kínál teljes képzéseket a hallgatóknak, akik nemcsak a tengerparti egyetemváros előnyeit, hanem az extra juttatásokat is élvezhetik.

Ami azonban a világ minden részéről, többek között a vezető budapesti és vidéki középiskolákból érkező diákoknak örömhír, az az egyesült államokbeli és brit egyetemek rektorainak alighanem álmatlan éjszakákat okoz. A New York University vezetőinek döntése és a dollármilliókból felépített campus ugyanis jól jelzi a nemzetközi felsőoktatási piac átrendeződését. Bár a Times Higher Education (THE) kétszázas toplistáját még mindig az egyesült államokbeli és a brit egyetemek uralják – a kétszáz legjobb közül 76 amerikai, 31 pedig brit –, és hasonló az arány a Quacquarelli Symonds (QS) 2012-es rangsorában is, a délkelet-ázsiai és a gazdag arab országok felsőoktatási intézményei évről évre jobb eredményt érnek el. A THE 2012-es listáján már két kínai egyetem is szerepel, és Szingapúrból is két, Dél-Koreából pedig négy intézmény került a top kétszázba, sőt a mindössze 27 éve működő Pohang University of Science and Technology egészen az ötvenedik helyig jutott, több száz éves intézményeket megelőzve.

Nem véletlen, hogy a Times Higher Education 2012-ben már az ötvenévesnél fiatalabb egyetemek világrangsorát is összeállította. Az eredmény meglepetést okozott: az öt legjobb közül kettő dél-koreai, egy pedig hongkongi. Több oktatáskutató már most azt jósolja, hogy néhány évtized múlva nem Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, hanem Ázsia lesz a felsőoktatás globális központja, az amerikai és brit elit egyetemeket tömörítő Borostyán-liga és Oxbridge kivételével pedig – ahogy az egyik felsőoktatási szaklap főszerkesztője fogalmaz – az összes intézmény „globális középszerűségbe süllyed”. „Még kitartunk, de nem szabad illúziókba ringatnunk magunkat, 2020-ban a világ húsz vezető egyeteme közül öt kínai lesz” – jelentette ki Susan Hockfield, a Massachusetts Institute of Technology elnöke.

Ami nálunk nincs, az náluk van

Délkelet-Ázsia és az Öböl-államok felsőoktatási intézményeinek ugyanis van valamijük, amiből mostanában még a legjobb brit, francia, német és persze a magyar egyetemeken is hiány van: pénz. Míg az európai országok az elmúlt években folyamatosan csökkentették a felsőoktatás állami támogatását – Nagy-Britanniában például drasztikusan megvágták a kormányzati apanázs összegét, emiatt az intézmények egyre nehezebben tudják megfizetni a neves vendégelőadókat –, addig az ázsiai országok dollármilliárdokat költenek kutatóközpontok, előkészítő iskolák és új tanszékek létrehozására, na meg arra, hogy otthon tartsák a legtehetségesebb diákokat, és odacsábítsák a vezető európai és amerikai egyetemek oktatóit.

Úgy tűnik, ez utóbbival egyelőre nincs probléma. Sanghaj legújabb, 2013 szeptemberében nyíló felsőoktatási intézményének például már most több mint háromszáz, köztük több Nobel-díjas külföldi professzor jelezte, hogy csatlakozna az oktatógárdához. Szaúd-Arábia is hasonló akcióba kezdett: az ország több mint tízmilliárd dollárt fordít egy műszaki egyetem létrehozására, ahová a világ minden részéről toborozza a legjobb szakembereket. Annyi pénzről van szó, amennyiből az összes magyar főiskola és egyetem hét-nyolc évig működhetne.

A franchise-egyetemeké a jövő?

A délkelet-ázsiai és az Öböl menti országok taktikájában azonban van egy nagy különbség. Míg az előbbiek saját intézményeik fejlesztésére költenek, addig az arab országok egy része biztosra megy, és kulcsrakész egyetemeket importál. A New York University Abu Dhabi közepes projektnek tűnhet ahhoz képest, amit a másfél milliós olajbirodalom, Katar hozott létre. A fővárosban, Dohában 2003-ban nyitották meg a hatalmas egyetemi kerületet, az Education Cityt, ahol hat amerikai, egy brit és egy francia egyetem – köztük a Georgetown, a Carnegie-Mellon és a Cornell – „fiókintézményében” lehet diplomát szerezni.

A japán és mexikói építészek által tervezett, részben a hagyományos arab építészetet idéző, részben futurisztikus épületek mellett gimnáziumok, előkészítő iskolák és kutatóközpontok is helyet kaptak a 14 négyzetkilométeres campuson. A világ vezető cégei is képviseltetik magukat az oktatási megaközpontban, így a hallgatóknak ki sem kell mozdulniuk ahhoz, hogy részt vehessenek a legjobb gyakornoki programokban. Hasonló centrum működik Dubaiban is. A Dubai International Academic Cityben a divattervezéstől a vegyészetig szinte bármit lehet tanulni, és ami még fontosabb: francia, indiai, brit és amerikai diplomát is lehet szerezni.

Ki mit veszít

Mindez persze néhány éven belül komoly problémát okozhat a fizetőképes arab és ázsiai jelentkezőkre vadászó egyesült államokbeli és európai egyetemek vezetőinek – miért is törekednének a diákok külföldi diplomára, ha otthon is megszerezhetik a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek oklevelét? Bár a külföldi egyetemet választó hárommillió hallgató többsége még mindig az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Németországban és Ausztráliában szerez diplomát, ma már Japán és Kína is ott van ezeknek az országoknak a nyomában.

Az Egyesült Államok például sok pénzt veszíthet Japán erősödésével. Az amerikai egyetemeken tanuló 600 ezer külföldi hallgató évente 15 milliárd dolláros nettó bevételt jelent, a legnagyobb számban érkező kínai diákokért azonban egyre élesebb a verseny a két ország között. A külföldi hallgatókért folytatott harcban egyébként Kína sem áll rosszul, 53 ezer koreai hallgató tanul az ország intézményeiben, alig valamivel kevesebb, mint ahány koreai diák az Egyesült Államokat választja. Úgy tűnik, az ázsiai országok előretörése feltartóztathatatlan: a kínai vezetés már most döntött arról, hogy 2020-ra legalább 300 ezer külföldi hallgatót csábít az egyetemeire – kerül, amibe kerül.

Cikkünk a Campus Plusz 2013 című kiadványban jelent meg. Rendeld meg a www.hvgplusz.hu oldalon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!