Február 19-én tárgyalnak a HÖK-ös pénzügyek nyilvánosságáról Felsőoktatás
Eduline

Február 19-én tárgyalnak a HÖK-ös pénzügyek nyilvánosságáról

A ELTE elleni keresetet először 2012. december elején nyújtotta be a TASZ ügyvédje, majd egy formális indokú elutasítást követően újból előterjesztette. A tárgyalást február 19-ére tűzték ki.

Az egyetemet a jogi kar egyik hallgatója perelte be, miután kétszer is elutasították közérdekű adatigénylését a kar hallgatói önkormányzatának pénzügyeivel kapcsolatban. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a diák kérésére elvállalta a jogi képviseletet - írja a TASZ blogja.

A hallgató az adatigénylésében kíváncsi volt többek között az ELTE jogi kar hallgatói önkormányzatának (HÖK) zárszámadásaira, a tisztségviselőknek kifizetett juttatásokra és a számukra közéleti- és jutalomkeret terhére folyósított kifizetésekre is.

Miután elsőre elutasították az adatigénylést, a diák a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely megerősítette, hogy a kért adatok nagy része közérdekű adatnak számít, ezért felszólította az ELTE-t az adatigénylés teljesítésére. Az egyetem azonban még ennek ellenére is megtagadta azt.

A felsőoktatási törvény alapján a HÖK  közfeladatot lát el, tisztségviselői pedig közfeladatot ellátó személyek. Ebből következik, hogy a kért adatok egy része közérdekűnek minősül, így az ELTE jogellenesen tagadta meg azok kiadását. A HÖK működése körében közpénzzel gazdálkodik, ezzel köteles elszámolni - írják a blogon.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.