Milyen az egyetemista élet Dunaújvárosban? Petrovics István, a Dunaújvárosi Egyetem egyik végzett mérnökinformatika hallgatója mesélt az Eduline-nak többek között az oktatásról, szórakozásról és a selmeci diákhagyományokról is.
Milyen elvárásokkal érkeztél az egyetemre, ebből mi az, amit megkaptál?
Konkrét elvárásom az volt, hogy egy olyan hely legyen az egyetem, ahol jól érzem magam: ez kimerül abban, hogy megfelelő legyen a környezet, kellemes társaság, legyen szórakozásra lehetőség, barátokat szerezhessek, és nem utolsó sorban megfelelő legyen az oktatás, ezzel együtt pedig egy útravaló, hogy a nagybetűs életben megálljam a helyem.
Ezek közül úgy gondolom, minden teljesült. A szórakozás része felül is múlta azt, amit én kívántam. Olyan barátokra tettem szert, akikkel a mai napig ápoljuk a kapcsolatot és ez örök életre szól. Ami a tanulást illeti, nem volt hatalmas nagy elvárás, adott volt a lehetőség, annyira pedig éltem vele, hogy megálljam a helyem. Később éreztem, hogy van egy kis lemaradásom mondjuk a többi egyetemről érkező hallgatóval szemben (például az Óbudai Egyetemről vagy a BME-ről jött hallgatókhoz képest). A szórakozás miatt kicsit elmaradt tudást aztán kvázi autodidacta módon pótoltam és fejlesztem ma is.
Mi az, amin változtatni lehetne vagy kellene?
A projektalapú oktatási rendszert nagyon támogatnám. Nem szednék szét egyes tantárgyakat: van például az adatbáziskezelés, programozás és internettechnológiák. Ezek lehetnének egy tantárgyba sűrített projektmunkák, hiszen a való életben sincsenek különszedve. Ma ahogy dolgozom, mint szoftverfejlesztő a Boschnál, nekem az a feladatom napi szinten, hogy írjak egy olyan, egységében működő szoftvert, ami mondjuk egy adatbázisból ki tud olvasni adatokat, azokat valamilyen interface-en kiküldi és megjeleníti mondjuk egy webes felületen. Az említett három tárgy között a főiskolán nem volt átmenet, nem volt köztük kohézió. Ha pedig egyben tartották volna, és projektet kellett volna kidolgoznom, ahogyan ma is, akkor sokkal nagyobb útravalót tudtam volna magammal vinni.
Campusportré |
Cikksorozatunkban utánajárunk, hol lazítanak, buliznak, pihennek, kirándulnak a különböző egyetemek és főiskolák hallgatói. Mit szeretnek az alma materben, és min változtatnának? Hol szoktak ebédelni, sportolni, barátokkal találkozni? Hetente egyszer mikrofonvégre kapunk egy-egy hallgatót. |
Igénybe veszed az egyetemi sportolási lehetőségeket?
Én inkább, mint szurkoló vettem részt az egyetemi sportban. Jártunk a kosárlabda csapatok meccseire, de mint aktív játékos nem vettem részt.
Melyik a kedvenc helyed a campuson?
A Sarki Bisztrónak nevezett hely volt a kedvenc helyünk.
Hol szoktál ebédelni? Milyen jó helyek vannak az egyetem környékén?
Az első években a kollégiumban oldottam meg az étkezést, gyakorlatilag önellátó módon. Aztán az utolsó években rendszeresen jártam a Campus étterembe ebédelni. De szívesen kijártam a mozinál levő kínai étteremhez is, amit összehasonlítva bármilyen más kínai étteremmel, amit ismerek, szerintem az egyik legjobb. Ezenkívül szerettem még a Lille Venn nevű pizzériát.
Hova jártok bulizni?
A B-clubba gyakran jártunk, ide külsős emberek nem is mehettek be, tehát kimondottan főiskolai szórakozóhelyről van szó. Ha hétvégén kijártunk szórakozni, akkor pedig a Kaptárnak nevezett szórakozóhelyet látogattuk.
Kirándulás, kikapcsolódás? Mit ajánlasz Budapesten?
Azt kell tudni Dunaújvárosról és a Dunaújvárosi Egyetemről, hogy egy hatalmas nagy ékszer gyakorlatilag. A hagyományőrzés itt tartalmas életérzést, időtöltést tud adni a hallgatóknak. A selmeci diákhagyományokban gazdag diákélet zajlik, ezeket ajánlom mindenkinek. Tartottunk úgynevezett szakestélyeket, ahol beszélgetések, előadások zajlottak. Mind szakmai, mind pedig a diákéletből kivett vicces dolgokat ragadtunk meg és adtuk elő, miközben nagyon jól éreztük magunkat. Olyan szituációkat tud az ember megélni, ami valójában kellemetlen, gáz, például mikor hülye ruhában kell bénáznom, míg a többiek röhögnek rajtam. De aztán később rájövök, hogy onnantól kezdve semmi nem gáz. Olyan pluszt ad ez a való életben, hogy mikor ciki lesz mondjuk megszólalni egy ötven-, százfős társaság előtt és prezentálni valamit, akkor azt mondom, hogy igen én már ilyet csináltam a szakestélyen, semmi gond.
Ezenkívül persze rengeteg hagyománnyal találkozik az ember, akár disznóvágással, bálokkal, asztaltársaságokkal. Ezekre a bálokra azok az emberek mehetnek el, akik ezen társaságok tagjai, tehát ennek van egy ilyen procedúrája is, hogy hogyan tudsz ebbe a társaságba belépni. Olyan ez, mint ha a gólyatábor az első hét után nem érne véget, hanem még tíz hétig tart. Addig közben különböző feladatokat kapsz, és közös összejövetelekre kell járni, ahol bizonyítanod kell, hogy tényleg akarsz ebbe a társaságba tartozni. Tíz hét múlva, ha a felsőbb évesek is úgy látják, hogy megérettél, akkor kvázi maguk közé emelnek. Következő évben már részt lehet venni a rendezvényeken és a következő gólyákat már te fogod bevezetni. Így mindig az aktuális társaságtól függ, h milyen gólyákat nevelnek ki.
Csökkenteni kellene a vizsgák számát vagy hosszabb időt biztosítani a vizsgaidőszakra
Milyen egyetemi bulikat nem szabad kihagyni az NKE-n? Csótka Ildikó, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgatója válaszolt többek között ezekre a kérdésekre. Milyen volt az első éved? Eseménydús, pörgős és izgalmas volt az első évem. Nyilván tartogatott kisebb-nagyobb akadályokat, amelyeket át kellett vészelni, de úgy érzem, nagyon jó évem volt.