Bebizonyították, hogy igenis jó Budapesten egyetemistának lenni Felsőoktatás
Eduline

Bebizonyították, hogy igenis jó Budapesten egyetemistának lenni

Olcsóbb a lakhatás, az étel, a közlekedés, na meg persze a sör is, mint nyugaton.

A hvg.hu az Uniplaces francia portálra hivatkozva arról ír, hogy Budapest Varsóval és Portóval a legolcsóbb európai egyetemi nagyvárosok közé tartozik.

A 15 várost vizsgáló felmérésben a lakbéreket, a tandíjat, a közlekedési költségeket, illetve az étel- és sörárakat vetették össze.

Nem meglepő, hogy az élen London, München és Párizs végzett. A brit fővárosban 2,5-szer többet kell külteni lakhatásra, mint Budapesten.

Egy átlagos bérlet ára nagyjából 30 euró, Londonban 100, Budapesten azonban csak 10.

Az átlagos ételár - egy nem előkelő étterem menüjéről - átlagosan 10,5 euró, Prága, Varsó, Portó és Budapest ebből a szempontból is jóval olcsóbb. Az átlagos sörár 3,2 euró, azaz jó ezer forint, míg Budapesten ennek töredéke.

Itt a friss rangsor: Budapest is a világ legjobb egyetemvárosai közé került

A QS kiadta a legfrissebb listáját a legjobb egyetemi városokról. A rangsor szerint ma Montrealban a legjobb egyetemistának lenni. Ezzel megszakadt Párizs négyéves egyeduralma az élen. A francia fővárost a harmadik helyen London követi, majd Szöul, Melbourne és Berlin. A listán Budapest az 56., a régióból Varsó, Prága és Bécs előzi a magyar főrávost.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.