A Fazekas tanárai is kiállnak a CEU mellett Felsőoktatás
Eduline

A Fazekas tanárai is kiállnak a CEU mellett

Az ország legjobbnak tartott gimnáziumának tanárai azt kérik Ádertől, ne írja alá a CEU-t kinyíró törvényt.

A Magyar Narancs hozta le azt a levelet, amit a neves középiskola tanárai írtak a köztársasági elnöknek.

Mélységes megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2017. április 4-én a magyar parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek célja a Közép-európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítése. Történt mindez egy megmagyarázhatatlan gyorsított eljárás, utólagos törvénykezés keretében, hazai és nemzetközi kutatók, tudósok, oktatók, hallgatók, illetve intézmények által kifejezett fenntartások ellenére. Általános és középiskolai tanárként sem tehetünk mást, mint hogy hiszünk a tanítás és a tanulás, a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságában, a párbeszéd lehetőségében, mindenekelőtt pedig abban, hogy az oktatás nem válhat a politika eszközévé. Az oktatás célja a diákok autonómiára nevelése, valamint a jövő generációk tanulási lehetőségeinek biztosítása, nem pedig felszámolása. Az egyetemi autonómia korlátozását célzó bárminemű szándék elfogadhatatlan, és félelmetes precedenst teremthet.

- áll a levélben.

A magukat név szerint is felsoroló tanárok arra kérik Áder Jánost, ne írja alá a törvénymódosítást.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.