Tanárszakosok, tanító alapszakosok és gyógypedagógus hallgatók pályázhatnak rá, amennyiben vállalják a szükséges feltételeket.
Félévente akár 500-750 ezer forintot is kaphatnak az osztatlan tanárképzésen vagy tanító alapképzésen tanuló egyetemisták, amennyiben vállalják a Klebelsberg-ösztöndíj feltételeit - írja a honlapján a Klebelsberg Központ.
A program célja a tanári vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatók támogatása a képzésük alatt anyagilag, azt oklevél megszerzését követően pedig az elhelyezkedésben is. Ezért azoknak, akik jelentkeznek rá, a pályázat benyújtásakor meg kell jelölniük három olyan vármegyét, ahol a végzést követően hajlandóak lennének jogviszonyt létesíteni
- osztatlan tanárképzés, osztott tanárképzés és tanító alapképzési szak esetén legalább az ösztöndíj folyósítási ideje kétszeresének megfelelő időtartamig,
- gyógypedagógia alapképzési szak esetén legalább az ösztöndíj folyósításának megfelelő időtartamig.
"A végzettségüket megszerző ösztöndíjasok részére a Központ a pályázat benyújtásakor a pályázó által megjelölt három vármegye tankerületi központjai által fenntartott köznevelési intézményeiben ajánl fel pedagógus állást. Az ösztöndíjas önállóan is kereshet munkahelyet, amennyiben nem felel meg számára a Központ által felajánlott állások egyike sem" - teszik hozzá.
A pályázat benyújtási határideje 2025. január 19. A pályázatot elektronikus formában és papír alapon, postai úton kell benyújtani, vagy postai úton történő megküldés helyett ügyfélkapun keresztül is benyújtható. A részletekről itt olvashattok bővebben.
Mitől függ az ösztöndíj összege?
Az ösztöndíj összegét első alkalommal a pályázati felhívásban rögzített értékelési pontrendszer szerint, a későbbiekben a tanulmányi eredmény alapján állapítják meg. Az összege az osztatlan vagy osztott tanárképzésben és tanító alapszakon tanulóknak félévente 500-750 ezer forint között, míg a gyógypedagógusoknak félévente 125-375 ezer forint között alakul.