Közel 70 ezerrel több a kollégiumi jelentkező, mint amennyi férőhely van ma Magyarországon Felsőoktatás
Eduline/MTI

Közel 70 ezerrel több a kollégiumi jelentkező, mint amennyi férőhely van ma Magyarországon

A kulturális és innovációs miniszter szerint férőhelybővítésre van szükség az egyetemi városokban.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szerint a végső döntést követően akár három éven belül rendelkezésre állhatnak a kollégiumi férőhelyek a Budapest IX. kerületébe tervezett diákvárosban – írja az MTI.

Szerdán a TV2 reggeli adásában a miniszter kitért a kollégiumi túljelentkezés problémájára. Elmondása szerint

"országosan valamivel több mint 46 ezer hely van, de idén is közel 120 ezren adtak be kérelmet kollégiumi elhelyezésre."

Ennek okán Budapesten és a vidéki egyetemi városokban férőhelybővítésre van szükség. A fővárosban a legsürgetőbb a helyzet, mert 17 ezer férőhelyre 57 ezer volt a jelentkezők száma - jelezte a miniszter.

Majd azt is hozzátette, hogy a budapesti diákváros megépítésére ideális hely lenne a IX. kerületi barnamezős terület, ahol minimum 12 ezer, de akár 20 ezer férőhelyet is ki tudnak alakítani.

A végső döntést követően "akár három éven belül rendelkezésre állhatnak a kollégiumi helyek", amelyek között lesznek egy- és többágyas elhelyezést biztosítók, de olyanok is, amelyek a fiatalok életkezdését és minél hamarabbi családalapítását segítenék.

A megvalósítás érdekében jelenleg a költségek tervezése és becslése zajlik, a megvalósításhoz pedig külső forrást is próbálnak bevonni.

 

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.