Harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést indított a Széchenyi István Egyetem Felsőoktatás
Székács Linda

Harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést indított a Széchenyi István Egyetem

A hallgatók többek között tanulnak majd programozást, kárelemzést és kiberbiztonságot is.

Az országban elsőként indított harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést a Széchenyi István Egyetem - írja az intézmény a lapunknak küldött közleményében.

A győri székhelyű egyetemen a "munkaerőpiaci igényekre" reagálva indították el ebben a félévben a két féléves harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést, aminek elvégzésével "a páncélzat kialakításától a kétéltű járművek elemzésén át a kibervédelemig számos területen szereznek korszerű ismereteket azok, akik elvégzik" a képzést.

A szak ötletgazdája, Lakatos István professzor az induló képzéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a cél olyan szakemberek képzése a harcjárműgyárak és a honvédség tiszti állománya számára, akik hosszú távon képesek kiszolgálni, támogatni és irányítani a harci járművek gyártását, fejlesztését, átalakítását, szervizelését és tesztelését.

"A hallgatók többek között a programozás, a valós idejű és felhőalapú adatfeldolgozás, a szabályozástechnika, az érzékelés és az adatgyűjtés, a kárelemzés és a diagnosztika, az infokommunikáció és a kiberbiztonság, a páncélzat kialakítása, a kétéltű járművek elemzése, valamint a tereptan, a katonaföldrajz és a geoinformatika területén szereznek naprakész ismereteket a gyakorlatorientált, részben személyes jelenléttel, részben online formában megvalósuló képzés során. A tantárgyakat – alkalmazott mechanika, fegyver- és lőszertechnika, járműelektronika-kibervédelem, páncélozás, harcjárműtechnika, kommunikációtechnológia – az egyetem munkatársai, illetve külsős, katonai szakemberek tartják" - írják.

A mérnöki végzettségű hallgatók a képzés végén harc- és páncélozott jármű szakmérnök, míg az azzal nem rendelkezők harc- és páncélozott gépjármű szakember végzettséget szereznek.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.