HVG-rangsor: ezek a legjobb jogi karok 2024-ben Felsőoktatás
Gál Luca

HVG-rangsor: ezek a legjobb jogi karok 2024-ben

Ahogy az előző években, úgy idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara vezeti a HVG jogi képzésterületi rangsort. A hallgatók kiválósága alapján összeállított lista sorrendjét az első helyes jelentkezők száma, a felvett hallgatók átlagpontszáma, a nyelvvizsgával felvettek aránya és a középiskolai versenyeken helyezettek száma határozza meg.

Idén több mint ezerrel többen jelentkeztek jogi képzési területre az előző évhez képest. Míg 2022-ben 7482 fő jelölte meg a szakot, addig 2023-ra már 8853-ra nőtt azoknak a száma, akik jogot szerettek volna hallgatni. Végül összesen 5044 fő volt a felvett diákok száma.

Ez a tudományzerület elsősorban a magas felvételi pontszámairól híres, ugyanis jogi képzésre nem egyszerű bejutni. A legtöbb intézményben jóval 400 pont felett volt a ponthatár 2023-ban. Például az ELTE jogi karára 477 ponttal lehetett bekerülni, amihez szinte mindenből tökéletesen kellett teljesítenie a jelentkezőknek.

A legjobb egyetemek és főiskolák

A HVG Diploma 2024 kiadványban az összesített intézményi és kari listák mellett számos képzésterületi rangsort is találtok, és megnézhetitek többek között azt is, hogy hallgatói és oktatói kiválóság szempontjából mik a legjobb egyetemek és egyetemi karok.

 

 

A HVG Diploma 2024 különszámát szombattól megvásárolhatjátok az újságárusoknál, vagy akár most, ide kattintva megrendelhetitek.

A jogi karok rangsora:

1. ELTE-ÁJK
2. PPKE-JÁK
3. PTE-ÁJK
3. SZTE-ÁJK
5. KRE-ÁJK
6. DE-ÁJK
7. SZE-DFK
8. ME- ÁJK

 

Az idei évben a Pécsi- és a Szegedi Tudományegyetem jogi karai együtt állnak a dobogó harmadik helyén. A tavalyi évhez képest a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara egy helyet javított, ami így most az ötödik legjobb jogi képzés lett a HVG rangsora szerint.

Erről az egyetemi szakról először mindenkinek az osztatlan jogász képzés jut eszébe, ami évek óta a legnépszerűbb szakok közé tartozik. Azonban a hallgatók emellett az igazságügyi igazgatási és a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási képzést is választhatják, mint alapszakot.

A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb adatai szerint a jogi osztatlan alapképzést elvégzett fiatal pályakezdők átlag bruttó bére majdnem 400 ezer forint. Az egyetemről kikerülve ezzel a diplomával elsősorban ügyvédként, jogászként vagy egyéb magasan képzett ügyintéző pozícióban dolgoznak. Az általános jogi alapképzést végzők körében a kezdő fizetés kicsivel alacsonyabb, mint az osztatlan képzésen diplomát szerzőknél, náluk ugyanis 367 ezer forint a bruttó átlagkereset.

 

A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.