Elkezdődött a nyelvvizsga nélküli diplomák kiadása: van, ahol közel 600 hallgató járhat jól a könnyítéssel Felsőoktatás
Tóth Alexandra

Elkezdődött a nyelvvizsga nélküli diplomák kiadása: van, ahol közel 600 hallgató járhat jól a könnyítéssel

A kormány a járványhelyzetre való tekintettel idén is elengedte a diplomához előírt nyelvvizsga-követelményt, így nagyjából 25 ezer végzős juthat hozzá az okleveléhez "kedvezményesen".

Múlt héten a kormány elfogadta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) javaslatát, és a tavalyi nyelvvizsga-amnesztiához hasonlóan idén is kapnak "felmentést" azok, akik a járványhelyzet miatt nem tudták megszerezni a diplomához szükséges nyelvvizsgát. Ez azt jelenti, hogy azok a hallgatók, akik 2020. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. között sikeres záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is átvehetik az oklevelüket.

A Szegedi Tudományegyetemen 576 hallgató érintett a nyelvvizsga alóli mentességben - olvasható az intézmény honlapján, ahol azt is hozzáteszik, hogy az oklevél átadásának módját és időpontját az illetékes kar fogja meghatározni, erről pedig e-mailben tájékoztatják a végzősöket.

A miskolci és a soproni egyetemen az érintett hallgatóknak egy-egy kérelmet kell kitölteniük, ha szeretnék, hogy elkészítsék az oklevelüket. A Miskolci Egyetem a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül kiállítja az okleveleket. Azt, hogy ezt személyesen vagy postai úton szeretnék-e átvenni, szintén a kérelemben jelezhetik.

Nem mindenki támogatja a nyelvvizsga-amnesztiát

Nyelvtudásért Egyesület még májusban kifejtette –, amikor a könnyítés még csak ötletként merült fel –, hogy szerintük az idei szezonban sem vizsgáznának kevesebben, mint 2019-ben (amikor még a hagyományos rendszerben működött a nyelvvizsgaszektor). Az egyesület úgy véli, más okok állnak a nyelvvizsga nélkül egyetemet végzők magas száma mögött – a válság által anyagilag komolyan érintett vizsgaközpontok szerint nem a nyelvvizsga-amnesztia, hanem a megfelelő nyelvi képzés biztosítása lenne a megoldás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.