A magyar diákhiteleket is érinti a Brexit-döntés Felsőoktatás
Eduline

A magyar diákhiteleket is érinti a Brexit-döntés

Miután kiléptek az Európai Unióból, az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményei 2021. január 1-jétől nem minősülnek EGT felsőoktatási intézménynek.

Ennek értelmében sajnos nincs arra mód, hogy ottani magyar hallgatók a továbbiakban igényelhessenek a Diákhitel Központtól szabad felhasználású Diákhitel1-et - írja maga a központ. Számításaik szerint a szabad felhasználású szerződéssel rendelkező hallgatók 4 ezrelékét érinti az Egyesült Királyság Unióból történt kilépése.

Se brit se magyar diákhitel

Sok minden változott azzal, hogy a britek kiléptek az Unióból, sőt az Erasmus-programokból is. Az Egyesült Királyság felsőoktatási minisztere 2020 júniusában jelentette be, hogy a 2021/2022-es tanévtől az európai uniós országokból érkező elsőévesek nem vehetik fel a brit diákhitelt, és tandíjkedvezményt sem kapnak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az eddigi, az alapszakokon évi 9000-9250 fontban maximalizált „home fee” helyett jóval magasabb tandíjat kell kifizetniük (ami a várakozások szerint tanévenként 10 és 26 ezer font, vagyis négy-tízmillió forint között mozog majd), és a korábbi szabályokkal ellentétben a skóciai egyetemeken sem lehet majd ingyen tanulni.

Mindez komoly anyagi terheket jelent az Egyesült Királyságba készülő külföldieknek. Sokan inkább más úticélt keresnek: 58 százalékkal esett vissza a brit egyetemekre jelentkező magyar diákok száma – közölte nemrég a külföldi továbbtanulásra felkészítő kurzusokat is indító Engame Akadémia az Eduline-nal. A csökkenés oka, hogy a Brexit miatt az Európai Unióból érkező elsőévesek elveszett diákhitel-lehetősége és a tandíjkedvezmények törlése.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.