„Aki azt hiszi, hogy attól jobb lesz a felsőoktatás színvonala, ha negyven százalékkal kevesebb hallgatót vesznek fel az egyetemek és főiskolák, az semmit nem ért az oktatás világából” – mondta Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter, aki az eduline-nak arról is beszélt, mi jelenthet megoldást a vidéki főiskoláknak, és mennyibe kerülne a tanárok központi bérfinanszírozása. Interjú.

Az elmúlt napokban többször beszélt az önkormányzati iskolák egyházi átvételének hátulütőiről – de mi a véleménye az állami intézményfenntartás tervéről?

Rossz lépésnek tartom az önkormányzati iskolák államosítását, az önkormányzatok intézményfenntartói jogát és lehetőségét mindenképpen meg kell tartani. Úgy látom egyébként, hogy ez a kérdés nem szakmai alapon dől majd el, nem az oktatási ügyekért felelős minisztérium, és különösen nem az oktatási államtitkárság az, amely erre javaslatot tett. Ezt a döntést a legfelsőbb politikai szinteken hozzák meg.

2009-ben önnek is volt egy hasonló javaslata, akkor azt mondta, hogy 2010-től egységes tantervvel dolgozó állami iskolákat kellene szervezni, körülbelül kétszáz intézmény átvételéről volt szó.

A nagy különbség a két terv között, hogy most senki nem fogja megkérdezni az önkormányzatokat, át akarják-e adni iskoláikat az államnak. Én azt javasoltam 2009-ben, hogy az állam is működtethessen közoktatási intézményeket, de az iskolák ne kisajátítás útján kerüljenek át. Azok az önkormányzatok, amelyek át szerették volna adni intézményeiket, tárgyalásba kezdtek volna az állammal.

Az azért nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok egy része már nem képes fenntartani az oktatási intézményeket, több településen késnek a tanári fizetések, máshol kényszerszünetet tartanak. Mi lenne akkor a megoldás?

Én továbbra is a kistérségi társulások létrehozását támogatom, ahogy azt oktatási miniszterként is tettem. Ha egy önkormányzat nem tudja tovább fenntartani az iskolát, érdemes összefognia a szomszédos, néhány kilométerre lévő településekkel, és együtt kell működtetni az oktatási intézményeket. Az alsó tagozatos diákok helyben, ugyanabba az épületben tanulnának, csak az már nem lenne önálló, külön költségvetéssel rendelkező intézmény. A felsősök pedig iskolabusszal járnának a közeli, jól felszerelt, modern iskolába. Ahogy ez sok helyen meg is valósult.

Mi a véleménye a pedagógusok központi bérfinanszírozásáról?

A központi bérkezelés létező modell, Franciaországban kétszáz éve minden pedagógus az állam alkalmazottja, ehhez azonban erősen centralizált, nagyon sokba kerülő államszervezet kell. Ennek a feladatnak az átvállalása Magyarországon legalább 40 milliárd forintba kerülne, hiszen munkatársakat kell felvenni, létre kell hozni egy adatfeldolgozó és -továbbító központot, és akkor még semmi más nem történt, mint hogy a tanárok megkapták a fizetésüket, csak nem az önkormányzattól, hanem az államtól. Jelenleg ugyanis nincs olyan lista, amely a magyar iskolákban tanító 160 ezer pedagógus és a 45 ezer nem pedagógusként a közoktatásban dolgozó ember adatait tartalmazná. Ilyen tervet lehet szőni, de kétszer meg fogják gondolni, hogy bevezessék-e a következő tíz évben. A közoktatás átalakítása az oktatási államtitkárság szerint 324 milliárd forintba kerülne, erre jönne még ez a 40 milliárd forint.

Mintha nem lenne biztos abban, hogy a tervezett köz- és felsőoktatási változtatások valóban megvalósulnak egy-két éven belül.

Öles léptekkel haladnak rossz irányba, de szerintem ennek a fele sem fog megvalósulni, egyszerűen azért, mert irdatlan mennyiségű pénzt, legalább 500 milliárd forintot kellene rájuk szánni. Ennyi pénz az oktatásra belátható időn belül nem lesz. Ráadásul a Széll Kálmán-tervben az szerepel, hogy 2014-re a mai bázishoz képest mínusz 38 milliárd forintra áll be a felsőoktatás állami támogatása. A magyar felsőoktatás jelenlegi állami támogatása 207 milliárd forint, jól látható tehát, hogy ilyen helyzetben a „spórolunk a nyomtatón” típusú megoldások már nem működnek, ez egyértelműen az államilag támogatott hallgatói létszám radikális csökkentését jelenti. Számításaink szerint a teljes rendszer kifuttatása mellett 370 ezerről 230 ezerre viszik majd le a teljes hallgatói létszámot. A költségtérítés növekedése miatt az egyetemek, főiskolák a költségtérítéses képzésben tanulók további 33-40 százalékát el fogják veszíteni.

A hallgatói létszám mérsékelt csökkentése mellett demográfiai érvek is állnak. Ön szerint továbbra is növelni kellene az államilag finanszírozott hallgatók számát?

Én azt tartanám helyes iránynak, ha a mai, mintegy 370 ezres hallgatói létszám megmaradna. Az elmúlt hat évben több mint százmilliárd forintot szántunk a felsőoktatás infrastrukturális fejlesztésére, az épületek, a laboratóriumok, a kollégiumok 350-400 ezer főt tudnak kiszolgálni. Itt a kapacitás kihasználatlanságára fog elmenni a legtöbb pénz, ráadásul európai uniós megegyezés tárgya, hogy az előző évben érettségizettek 45 százalékát államilag finanszírozott hallgatói státuszba helyezzük, ez nagyjából 53-55 ezer hely.

Az egyetemek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy így olyan hallgatók kerülnek be a felsőoktatási intézményekbe, akik még a középiskolai tananyagot sem sajátították el.

Az a színvonalcsökkenés, amely korábban jellemző volt az oktatásban, az az elmúlt időszakban megállt, és elindult egy színvonal-emelkedés. A PISA és a PIRLS felmérés szerint is javult a magyar diákok teljesítménye. Persze ez nem azt jelenti, hogy itt van a kánaán, de azt egyértelműen jelzi, hogy az az út, amit eddig követtünk, helyes volt, ezt kell folytatni a felső tagozaton és a középiskolákban. Ha ez megvan, az egyetemeknek sem kell majd középiskolai tananyagot tanítani. A színvonalcsökkenés oka egyébként világos: 1990 és 2004 között négyszeresére nőtt a magyar hallgatói létszám, korábban ugyanis Albánia után mi bocsátottuk ki a legkevesebb diplomást. Amikor már látni lehetett, hogy a mennyiségi változás a minőség rovására megy, akkor ezt a növekedést leállítottuk, és a minőségre koncentráltunk. De ha azt gondolja valaki, hogy attól lesz jobb a felsőoktatás színvonala, hogy negyven százalékkal kevesebb hallgató vesz részt benne, az semmit nem ért az oktatás világából.

Ön szerint nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy a középiskolai tananyaggal hadilábon álló diákoknak nem az egyetemeken, hanem OKJ-s képzéseken lenne a helye?

Amikor a szülők leülnek a 16-17 éves diákokkal beszélni a jövőről és a továbbtanulásról, nem hiszem, hogy azt mondják: te mégse ügyvéd vagy orvos legyél, inkább végezz el egy OKJ-s képzést. Értem, hogy van egy ilyen irány, bár nem egészen végiggondolt, az oktatási kormányzat egy lecsupaszított szakmunkásképzés irányába tolná a fiatalokat. Egyébként egy nagy adag bosszút látok a jelenlegi oktatáspolitikai tervekben. Azért kell valamit megváltoztatni, mert az előző kormány vitte véghez. Nagyon sok vitám volt Pokorni Zoltánnal, és valószínűleg még sok is lesz, de mi legalább ugyanabban a koordinátarendszerben mozgunk.

Ha már Pokorni Zoltánnál tartunk: a fideszes oktatáspolitikus pár hete egy felsőoktatási fórumon azt mondta, a vidéki főiskolákat úgy lehet megmenteni, hogy regionális tudásközpontokat hoznak létre. Ebben is egyetért vele?

Én a tárgyalásos úton megvalósuló intézményi integrációban hiszek, szerintem a vidéki főiskoláknak egyetlen választási lehetőségük van: időben fel kell ismerniük, melyik nagyobb felsőoktatási intézménybe érdemes integrálódniuk, így ugyanis hosszabb ideig maradnak versenyképesek. Ha ezt nem teszik meg, a forráskivonások miatt nem lesz hallgatójuk, és nem tudnak majd képzéseket indítani. Ha a Pokorni Zoltán által említett regionális tudásközpontok tárgyalásos úton jönnének létre, és integrációt jelentenek, akkor valóban ugyanarról beszélünk. 

Szabó Fruzsina
eduline