28 ezer tanár veszítheti el az állását: elfogadta az oktatási reformot az olasz parlament Felsőoktatás
Eduline

28 ezer tanár veszítheti el az állását: elfogadta az oktatási reformot az olasz parlament

Elfogadta az olasz szenátus az oktatási reformot csütörtökön: a 300 millió eurós megszorításokat tartalmazó csomag alapján több mint 28 ezer felsőoktatási dolgozó veszítheti el munkáját, több egyetemi tanszéket bezárnak, és a hallgatók után járó állami támogatást is csökkentik.

A novemberi és december eleji demonstrációk után múlt szerdán ismét tüntettek a reformok ellen az olasz hallgatók: a rendőrség Róma több területét lezárta, a szenátus épülete elé kordont húztak. "Hadd maradjon nyomorúságának magányában a hatalom palotája, mi máshová megyünk" - ez volt a megmozdulást szervező diákegyesületek válasza a rendőrség óvintézkedéseire, majd a körülbelül húszezer demonstráló a La Sapienzia egyetemnél gyűlt össze.

A szicíliai nagyvárosban a fiatalok egy csoportja kővel dobálta meg a rendőrség épületét, kukákat gyújtott fel, és összecsapott a biztonsági erőkkel, néhányan könnyebben megsérültek. Nápolyban a tüntetők egy időre megszállták a vasúti síneket, és hulladékhegyeket gyújtottak fel. Milánóban az állami egyetem környékén a tiltakozók nekimentek az egyenruhásoknak, majd a közlekedést is megzavarták.

Múlt heti összecsapások Rómában - hiába volt?


Kevés esélye van az olasz hallgatóknak

A szenátus kétnapos vita után, csütörtök este fogadta el a Mariastella Gelmini oktatási miniszter nevéhez fűződő reformot – 161 igen és 98 nem szavazat mellett. A hallgatók és a felsőoktatási dolgozók így már csak Giorgio Napolitano olasz államfőben bízhatnak, aki még megtagadhatja a dokumentum aláírását. A tiltakozók levélben fordultak hozzá. „Ha aláírja a Gelmini-törvényt, azzal megsemmisíti az oktatáshoz való jogot, amely az alkotmány egyik alapvető pillére” – írták.

A megszorítások miatt csökkentik az egyetemi szakok és karok számát, a kisebb intézményeket összevonják, és több tanszéket bezárnak. Több tízezer felsőoktatási dolgozót bocsátanak el, a tervek szerint csak minden ötödik nyugdíjazott professzor után vehetnek fel új oktatót az egyetemek és főiskolák - írja a Yahoo.

eduline

 





 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.