„Hiába vagyok kitűnő tanuló, az osztályfőnök és az igazgató nem engedi meg, hogy én is elmenjek a februári osztálykirándulásra, szerintük ugyanis folyamatosan megsértem a házirendet azzal, hogy az iskolában sem veszem ki az orrpiercingemet” – ezzel a problémával fordult hozzánk egy budapesti végzős középiskolás, akit külseje miatt már többször kiküldtek órákról. Pedig ezt – a közoktatási törvény alapján – egyetlen iskola sem teheti meg.
| Problémák vannak az iskolában? Nem tudsz eligazodni a házirend és a jogszabályok útvesztőjében? A tanulmányi osztályon csak vonogatják a vállukat a felvetéseidre? Írj nekünk az [email protected] -ra, és megkeressük az illetékeseket! |
„Minden évben visszatér az a kérdés, hogy az iskola szabályozhatja-e a diákok megjelenését. A hozzánk érkező panaszokból jól látszik, hogy számos iskola helyi szabályzata tartalmaz a frizurával, ékszerviseléssel és öltözködéssel kapcsolatos tiltó rendelkezéseket, ezek egy része azonban nem jogszerű” – áll az oktatási jogok biztosának 2009-es beszámolójában.
A közoktatási törvény alapján ugyanis sem a házirend, sem az osztályfőnök nem írhat elő öltözködéssel kapcsolatos „esztétikai” elvárásokat, vagyis nem kötelezheti arra a diákokat, hogy tanóra előtt lemossák magukról a sminket, miniszoknya helyett nadrágot vegyenek fel, vagy éppen vágassák le a hajukat. Még akkor sem, ha a szülők és a tanulók is aláírják az intézmény öltözködési szabályzatát.
|
"Egy szülő azért írt az oktatási jogok biztosának, mert nyolcadikos fia nem vehetett részt az év eleji osztálykiránduláson és az angolt tanuló diákok számára szervezett külföldi táborozáson – osztályfőnöke azért döntött így, mert szerinte a tanuló haja túl hosszú. Az ombudsman felkereste az intézmény igazgatóját, aki elismerte, hogy ezzel a döntéssel megsértette a diák önrendelkezési jogát" |
Miniszoknya és testékszer: emiatt senkit nem lehet kiküldeni az óráról
Vagyis büntetés sem járhat az extrém külsőért: ilyen ok miatt tilos egyest, szaktanári és osztályfőnöki figyelmeztetést adni, fegyelmi eljárást indítani, vagy éppen kizárni a renitens diákokat az osztálykirándulásról vagy az iskolai rendezvényekről.
Van, ahol inkább egyenruhát viselnek a diákok
„Csak azok az öltözködési szabályok jogszerűek, amelyeket a tanulók testi épségének megőrzése érdekében hoz az iskola” – teszi hozzá Aáry-Tamás Lajos. Ilyen előírás például az, hogy bizonyos ékszereket nem lehet testnevelésórán viselni, mert balesetveszélyesek, vagy hogy műhelygyakorlaton védőöltözetet kell használni.
|
„Egy szülő azzal a problémával fordult az oktatási jogok biztosához, hogy a lányát a tanárok – állítása szerint osztálytársai előtt megszégyenítve – minden nap a mellékhelyiségbe küldik, hogy mossa le magáról a sminket. Ha a diák nem tesz eleget a kérésüknek, be sem engedik az órákra. Az osztályfőnök az ellenőrzőben jelezte, hogy komolyabb következménye is lehet, ha a tanuló nem változtat a külsején, és továbbra is megszegi a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség által elfogadott házirendet. Az ombudsman szerint az iskola megsértette a diákok oktatási jogait azzal, hogy előírta, kerüljenek minden kirívó és szélsőséges irányzatot képviselő öltözködési normát – ezért kezdeményezte a házirend megváltoztatását.” |
Mit vihet be a diák az iskolába, és mit nem?
„Egy diák azt szerette volna megtudni, hogy beviheti-e az órákra a mobiltelefonját, és hogy elkobozhatja-e tőle a tanár, ha a készülék véletlenül óra közben is megszólal” – az oktatási jogok biztosához minden évben több tucat ehhez hasonló kérdés és panasz érkezik, a válasz pedig nem mindig egyértelmű. Egy biztos: az iskola igazgatója joggal tilthatja meg, hogy a tanulók kést, lőfegyvert vagy olyan eszközt vigyenek az épületbe, amely veszélyes a testi épségre vagy az egészségre. Így ezeket a tárgyakat a tanárok – ha észreveszik – akár már az iskola kapujában elvehetik a diákoktól.
| „Egy szülő azzal a panasszal fordult az ombudsmanhoz, hogy a diáktól óra közben elvett mobiltelefont a tanár az óra végén nem adta vissza, ehelyett csak a szülőknek volt hajlandó visszaszolgáltatni. Az oktatási jogok biztosa szerint ezzel jogsértést követett el, ezért arra kérte az iskola igazgatóját, hogy változtasson a házirenden”. |
Ezzel ellentétben a mobiltelefonokat, a zenelejátszókat, a laptopokat és a különböző játékokat nem lehet hosszabb időre elkobozni – ez persze nem jelenti azt, hogy a diákokat ne vonhatnák felelősségre a tanárok, ha órán a tananyag helyett ezekkel foglalkoznak. „A pedagógus elveheti a tanulóktól az óra rendjét zavaró eszközt, de mihelyt az órának vége, vissza kell nekik adni” – írja Aáry-Tamás Lajos, aki úgy tapasztalta, számos iskola házirendjében szerepel az a szabály, mely szerint nagy értékű ékszert vagy mobiltelefont tilos az épületbe vinni. Bár ez jogszerű, ha a tanár észreveszi, hogy az egyik tanuló ilyen tárgyat tart magánál, nem kobozhatja el azt, csupán figyelmeztetheti a diákot, hogy az iskola nem vállal érte felelősséget.
eduline



