Először került angol egyetem az első helyre a világ legjobb egyetemeit felvonultató QS ranglistáján. A hatodik éve összeállított lista élén most a Cambridge Egyetem áll, második helyre szorítva az eddig letaszíthatatlannak tűnő Harvardot.
A 200 intézményt felvonultató listát még mindig az amerikai intézmények uralják, az első húszba 13 amerikai, 4 brit és csupán egy-egy svájci, ausztrál és kanadai fért bele. A listán egyébként egyetlen magyar intézmény sem szerepel, az ELTE, ami korábban bekerült egy sanghaji rangsorba most nem kapott itt helyet. John O'Leary, a lista összeállítását végző szakértői testület vezetője szerint az angol egyetemek kivételesen jó évet zártak most, minden eddiginél több intézményük van bent a legjobb százas, illetve kétszázas listában.
Feltűnő még az ázsiai egyetemek előretörése, a legjobb kétszázba tíz japán, hat kínai és öt dél-koreai is helyett kapott.
Az első tíz
Fotó: topuniversities.com A rangsor összeállítását egy több ezer fős kérdőíves felmérés előzte meg, ebben diákokat és tanárokat kérdeztek meg többek között kutatási lehetőségekről, a diplomások elhelyezkedési esélyeiről és az oktatás színvonaláról. Az eredmény azért is érdekes, mert néhány hét múlva jelenik meg a Times éves nagy ranglistája is, ezen még tavaly szintén a Harvard állt az élen, nyomában a Cambridge Egyetemmel.
A világelső Cambridge Egyetem
A hasonló listákat egyébként évek óta egyre több kritika éri, amiért - a vádak szerint - az angol nyelvű intézményeket előnyben részesíti. A Times 2009-es rangsorát övező általános felhördülésnek meglett a következménye: a szerkesztők megígérték, hogy felülvizsgálják az eddigi módszereiket és szigorítanak a kritériumokon, illetve gazdagabb és mélyebb adatelemzéssel és több szakértő bevonásával igyekeznek javítani az átláthatóságot és az egyensúlyt.
Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.