200 milliót követelnek a Kodolányi János Főiskolától Felsőoktatás
Eduline

200 milliót követelnek a Kodolányi János Főiskolától

Bajba kerülhet a Kodolányi János Főiskola: jelenleg egy tartozási ügyben bíróságra kényszerül járni az intézmény rektora.

Kétszáznégymillió forintot követelnek magánszemélyek a Kodolányi János Főiskolától, miután az intézmény a gyanú szerint bár támogatást vett fel tőlük egy beruházáshoz, de a kölcsön kért félmilliárd forint egy részét nem fizette vissza – írja a Népszabadság.

A lap arról ír, hogy a Kodolányi egy offshore cégen keresztül vette fel az említett támogatást, az ügy pedig a Székesfehérvári Törvényszék előtt van. A főiskola ellenkeresetet nyújtott be, hogy semmissé tegye a követelést.

Egy vállalakozó testvérpár perli a főiskolát, akik a pénz egy részét még 2008-ban adták kölcsön az intézménynek.

 

A lap beszámolója szerint egy Seychelle-szigeteken bejegyzett cég vezetője is megjelent a bíróságon, aki elmondta, 2006 óta ismeri a Kodolányi rektorát, Szabó Pétert, akinek javadalmazás nélküli tanácsadója. Ő azt mondta, 2008-ban jelezte neki a rektor, hogy a főiskola bankszámláját zárolták, ezért sürgősen pénzre lenne szüksége.

A cég igazgatója a Népszabadságnak azt mondta, tudomása szerint az anyagi gondokat a jazz tanszék (hivatalos nevén: előadóművészet szak) 2007-es indítása okozta, amit az akkori kormány mégsem támogatott.

Szabó a lappal azt üzente, a per lezárultáig nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.