Megszületett első fokon a döntés Ádám Zoltán és a Corvinus ügyében
Az ítélet még nem jogerős, a kirúgott docensnek van lehetősége a fellebbezésre.
Az ítélet még nem jogerős, a kirúgott docensnek van lehetősége a fellebbezésre.
Pintér Sándor tárcájának egyebek mellett több mint 400 ezer forint perköltséget kell fizetnie.
A másodfokú bírósági döntés értelmében az öt érintett pedagógus közül négy nemcsak hogy nem kap kártérítést, de még többmillió forintos perköltséget is ki kell fizetnie. A támogatásukra adománygyűjtés indult.
Miután Trump több milliárd dollárnyi kutatási pénzt vont meg a Harvardtól, az egyetem beperelte a kormányt.
Van, olyan diák, akinek az iskolája bezárása után több mint fél évvel sem találtak új, megfelelő intézményt.
Az ítéletben kimondták, hogy Pankotai volt gimnáziuma megsértette a lány személyiségi jogát azzal a hadjárattal, ami miatt a diák az érettségi évében kényszerült iskolaváltásra.
A nigériai származású, de Londonban született kisfiú egyedül indította el a peres eljárást a nigériai brit konzulátuson, mivel úgy érezte, a szülei érzelmileg és fizikailag is elhanyagolják.
A kompenzációt kupon formájában kapta meg.
Ami korábban néhány tízezer forint ki nem fizettet túlórapénz volt, az most már milliós nagyságrendű is lehet, ha pert nyernek. A túlórapénzükért folyamodó tanárok egy része már nincs is a pályán, megint mások pedig peren kívül egyeztek meg a tankerületekkel, mivel a perköltség magasabb lett volna, mint a kifizetetlen túlóradíj.
„Így is nagyon stresszes lesz a felvételi, ezek után még nagyobb lesz a tétje”, szigorítaná a kormány az órán használható tankönyveket, tiltakoznak a történelem- és magyartanárok – ezek voltak a hét legfontosabb eseményei.
A támogatás összege jelenleg évi egy alkalommal 120 ezer forint.
A diák úgy véli, volt középiskolájában megalázták.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia azoknak, akik a nyári szünetben nyelvet akarnak tanulni. A jogra készültök? Megnéztük milyen ponthatárokra lehet idén számítani. Folytatjuk a híres női tudósokról szóló sorozatunkat - ezek voltak a hét legfontosabb történései.