Többmilliós perköltséget kell kifizetniük a polgári engedetlenség miatt 2022-ben elbocsátott tanároknak Közoktatás
Gál Luca

Többmilliós perköltséget kell kifizetniük a polgári engedetlenség miatt 2022-ben elbocsátott tanároknak

A másodfokú bírósági döntés értelmében az öt érintett pedagógus közül négy nemcsak hogy nem kap kártérítést, de még többmillió forintos perköltséget is ki kell fizetnie. A támogatásukra adománygyűjtés indult.

A Fővárosi Ítélőtábla 2025 májusában hozta meg másodfokú döntését a 2022-ben elbocsátott kölcseys tanárok ügyében. Míg a 2024 novemberében meghozott elsőfokú ítélet még a pedagógusoknak adott igazat – kimondva, hogy az ellenük alkalmazott munkajogi szankció aránytalan volt –, a másodfokú bíróság ezt az ítéletet megváltoztatta – számolt be róla az egyik érintett, Törley Katalin a Facebook-oldalán.

Ahogyan korábban az Eduline is részletesen beszámolt róla, Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin – a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai – azt követően indítottak munkaügyi pert, hogy a tankerületi központ vezetője 2022 szeptemberében elbocsátotta őket, hivatkozva a polgári engedetlenségi akcióikra.

„Egyik legfontosabb alapjogunkkal, a véleménynyilvánítás szabadságával éltünk formabontó módon, miután az összes addigi kereteken belüli próbálkozásunk süket fülekre talált a hatalom részéről.”

– írja Törley Katalin.

A tanárok a kirúgásukat követően bírósághoz fordultak. Az elsőfokú döntés szerint a bíróság 27 millió forint kártérítést ítélt meg számukra. Az indoklásban elismerték, hogy a polgári engedetlenség idején a diákok érdekei bizonyos mértékben sérülhettek, ugyanakkor a bíró azt is megjegyezte, hogy a tankerület részéről nem volt logikus, hogy mi alapján rúgták ki a polgári engedetlenségben részvevő tanárokat.

A per azonban tovább folytatódott, és most a másodfokú döntés is megszületett. Ennek értelmében a pedagógusokat nem illeti meg kártérítés, sőt, négyüknek összesen 5 millió forint perköltséget kell megfizetniük.

„A másodfokon eljáró bírói tanács szerint a legapróbb mulasztásra is lehet jogos válasz az azonnali felmondás. Nem számítanak a végigtanított évtizedek, nem számít, hogy milyen minőségben dolgoztunk azelőtt, nem számít, hogy az elbocsátásunk milyen terhet rótt az iskolánkra, a kollégáinkra, nem számít, hogy milyen károkat okozott ez az intézkedés tanítványainknak.”

– olvasható a bejegyzésben.

A tanárok támogatására adománygyűjtést indított a Tanítanék Mozgalmat segítő Humán Platform Egyesület. A befolyt összeget elsősorban a perköltségek fedezésére fordítják, az esetleges maradványt pedig a Tanítanék Mozgalom további működésére és az oktatásügy képviseletére használják fel.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.