Újra a mozikba kerül két nagy filmklasszikus: érettségi előtt állóknak kötelező Felnőttképzés
MTI

Újra a mozikba kerül két nagy filmklasszikus: érettségi előtt állóknak kötelező

Két, teljes körűen restaurált klasszikus magyar filmet, a Hannibál tanár úr és A tanú című alkotást mutatja be a Filmarchívum az audiovizuális örökség világnapján szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Szombaton 14 órától Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjét vetítik az Urániában. Az alkotás október közepén sikerrel mutatkozott be a lyoni Lumiere Fesztiválon, a restaurált filmek legjelentősebb európai seregszemléjén. Fábri Zoltán 1956-ben készült filmje az egyik első, vizuális nyelvében is modern magyar filmparabola, amely hihetetlen érzékenységgel ábrázolta, mennyire manipulálható a tömeg, és milyen cselekvési lehetőségei vannak a kisembernek egy embertelen korban. A film 1957-ben elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál első díját, 1968-ban a magyar filmkritikusok szavazásán bekerült minden idők 12 legjobb magyar filmje közé, majd 2000-ben az Új Budapesti Tizenkettőbe is.

16 órától Bacsó Péter 1969-ben készült, tíz évig dobozban maradt filmszatírája, A tanú lesz műsoron. A mű a legsikeresebb magyar kultuszfilmek egyike, mondatai szállóigékké, szereplői szimbólumokká váltak az eltelt évtizedek során. A film írói és színészi zsenialitása által átélhetővé válik a diktatúrák abszurditása. A teljes körűen felújított filmet október 27-én láthatja először a közönség premier előtti vetítésen, majd november 8-tól országosan visszatér a mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A magyar filmörökség digitális felújításának hosszú távú programja 2017-ben indult a Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívumban. Az ambiciózus, hosszú távra tervezett program keretében 20 hónap alatt eddig 31 játékfilm restaurálása zárult le.

Olyan film kerül a mozikba, amelyet tényleg kötelező megnézni

Az eredeti bemutató után fél évszázaddal ismét mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet vasárnaptól országszerte vetítenek. A forgalmazó közleménye felidézi, hogy Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényéből Nemeskürty István írt forgatókönyvet.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.