Nagy a baj a szakképzéssel: rengeteg a lemorzsolódás, kevés a pályakezdő Felnőttképzés
MTI

Nagy a baj a szakképzéssel: rengeteg a lemorzsolódás, kevés a pályakezdő

Száz OKJ-s tanuló közül csupán tizennyolcan helyezkednek el a végzés után a megszerzett szakképesítéssel, de sok a lemorzsolódó diák is.

A szakképzés tartalmi átalakításában az állam és a kamara mellett a munkaadói szakmai szövetségeknek is nagy szerepet kell kapniuk - hangsúlyozta Gablini Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke egy szakmai rendezvényen.

A MGYOSZ alelnöke a szakképzés problémái közül példaként említette lemorzsolódást, a pályaelhagyók magas számát (az OKJ-s képzésbe beérkező 100 tanulóból csupán 18-an helyezkednek el), ebben a tekintetben Magyarország Európában listavezető. Ez nem azt jelenti, hogy rossz a képzés, a problémák a képzésbe bekerülésnél és a képzésben résztvevők motivációival vannak - jelezte.

Ezen a helyzeten a szövetség alelnöke szerint a megfelelő pályaorientációval, pályaválasztási tanácsadással, továbbá a szakképzésbe kerülők kiválasztásánál az úgynevezett maradék-elv felszámolásával lehet javítani. Utóbbi megszüntetésére azért is szükség van, mert a 21. században a szakképzés tudást és kreativitást igényel - fogalmazott az alelnök. 

Nagy baj van a szakképzésben, ott a legrosszabbak a PISA-eredmények

A hatosztályos gimnáziumokban matematikából átlagosan Szingapúr eredményeit hozták a diákok, a gond az általános iskolában és a szakképzésben kezdődik - mondta Palkovics László oktatási államtitkár a PISA-eredményekről az Európai Bizottság 2017. évi országjelentésről rendezett budapesti konferenciájának panelbeszélgetésén.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.