Ezek a munkahelyek vannak tiltólistán: hol dolgoznának a diákok? Felnőttképzés
Eduline

Ezek a munkahelyek vannak tiltólistán: hol dolgoznának a diákok?

A diákok 83 százaléka olyan helyen szeretne dolgozni, ahol nincs hátrányos megkülönböztetés. Ezzel szemben a munkavállalók több mint fele tapasztalt már valamilyen diszkriminációt, és maguk a dolgozók is sokszor előítéletesen viszonyulnak a különböző kisebbségekhez tartozó munkatársakhoz, de még a nőkhöz is.

A Gemius felméréséből kiderül, hogy a romákat és az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) közösség tagjait fogadják el legkevésbé a kollégák. Roma főnököt a megkérdezettek háromnegyede nem szeretne, LMBTQ embereket pedig 69 százalékuk. Ezután következnek a testi fogyatékossággal élők, a zsidó vallásúak, majd a más politikai beállítottságú emberek. Megdöbbentő, de a válaszadók 23 százaléka még nőkkel sem szívesen dolgozna együtt, majdnem minden második megkérdezett pedig nem fogadna el női főnököt, illetve nem is szívesen lenne nő főnöke. A nőknek esélyük sincs a jobb fizetésre és a magasabb beosztásra?

A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy a diszkriminációt elutasító munkahelyeken boldogabbak és elkötelezettebbek a dolgozók. A Prezi, az Espell és a Google elindította a Nyitottak vagyunk kezdeményezést, amelyhez olyan - már több mint hétszáz - cég csatlakozott, amelyek alapértéknek tekintik, hogy életkorra, nemi identitásra, szexuális orientációra, etnikumra, vallásra vagy politikai meggyőződésre, fizikai adottságokra tekintet nélkül, csak az érdemeik alapján ítéljék meg a munkatársakat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.