Kevés a diák a szakképzésben, a végzettek egy része pedig külföldre megy dolgozni Felnőttképzés
MTI

Kevés a diák a szakképzésben, a végzettek egy része pedig külföldre megy dolgozni

Legnagyobb számban a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzett, 20-39 év közötti nőtlen férfiak terveznek külföldi munkavállalást, ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő-felméréséből - írta pénteki lapszámában a Világgazdaság.

Minden huszadik 15-74 éves válaszadó mondta, hogy a következő két évben munkavállalás céljából külföldre költözne, a megkérdezettek 84 százalékának ugyanakkor nincs ilyen szándéka. Tíz megkérdezettből nyolc az országon belül sem költözne máshová a munkalehetőségért. A külföldi munkavállalást tervezők 46 százaléka két évnél hosszabb ideig dolgozna másik országban, végleges letelepedést 14 százalékuk tervez.

Tízből hat szék üres a szakközépiskolákban: egyre kevesebb diák választja az újraszabott szakképzést

Soha nem volt még olyan kevés 9. évfolyamos diák a szakközépiskolákban - vagyis a volt szakiskolákban -, mint ahányan idén ősszel kezdik meg tanulmányaikat a hároméves szakmai képzéseken - derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. Tíz szakközépiskolai férőhelyből hat üresen marad szeptembertől.

Tavaly 109 ezren - a foglalkoztatottak 2,5 százaléka - jelöltek meg külföldi telephelyet a KSH munkaerő-felmérésében. A külföldön dolgozók száma egy év alatt 7 ezerrel csökkent, de az öt évvel korábbinál 29 ezerrel nagyobb.

Jellemzően a szakiskolát, szakmunkásképzőt végzett, 25-44 év közötti férfiak vállaltak külföldön munkát, 85 százalékuk Ausztriában, Németországban és az Egyesült Királyságban. A legtöbben a Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas megyében, valamint Budapesten élők közül mentek külföldre dolgozni - olvasható a Világgazdaságban.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.