Most már bizonyíték is van rá, hogy aludni jó Felnőttképzés
Eduline

Most már bizonyíték is van rá, hogy aludni jó

Csak nehezen jutnak eszedbe a dolgok? A tudósok szerint egy kis alvás segíthet.

A vizsgálatok bebizonyították, hogy alvással könnyebben elő lehet hívni a megtanult dolgokat. Azt eddig is lehetett tudni, hogy az alvás segít javítani a memórián, de először sikerült bebizonyítani, hogy alvással könnyebben előhívhatók a már elfeledettnek hitt információk – írta a Telegraph.

A kísérleti alanyok, akik egy hosszabb ébrenlét után elfelejtettek dolgokat, az alvás után kétszer olyan gyorsan tudták felidézni ezeket, mint amikor nem engedték őket aludni.

A résztvevőknek új és kitalált szavakra kellett visszaemlékeznie, amelyeket egy éjszakai alvás vagy azonos idejű ébrenlét előtt mondtak nekik. A szavakat a hallottak után nyomban, majd az alvási vagy ébrenléti szakasz után kellett ismét visszamondaniuk. Az eredmények szerint a résztvevők alvás után jobban emlékeztek a szavakra, mint azonos idejű ébrenlét után. Az alvás csaknem megduplázta a korábban nem ismert szavak felidézésének esélyét, ami azt jelzi, hogy egyeseknél élesítheti az emlékezetet az éjszakai alvás.

A kutatás egyik vezetője, Dr. Nicolas Dumay, az Exeter Egyetem kutatója elmondta, a vizsgálataik bebizonyították, hogy alvás közben az agyunk rendszerezi a tudnivalókat és mintegy felcímkézi azokat az információkat, amelyek fontosabbnak tűnnek számára.

Még több tudományos tény és tévhit

Négy tudományos tény, amit biztosan nem tudtatok

Megint megdőlt valami, amit eddig igaznak hittünk

Ez sem úgy van, ahogyan az iskolában tanították

Ma is érdemes volt felkelni: a paradicsom tényleg gyümölcs

Öt tudományos tény, amire mindig is kíváncsiak voltunk

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.