Azt hiszem, célszerű az elejéről kezdenem. Egyetemista koromban egy koleszszobában kezdődött minden – mivel valahogy ezek a koleszszobák mindig olyan varázslatos kisugárzást nyújtanak –, ahol egy filmbarát közösségre leltem, akikkel nagyon szerettünk értelmes filmeket, közösen megnézni majd megbeszélni. Innen jött az ötlet, hogy lehetne ezt egy szélesebb nyilvánossággal is megtoldani. Szóval ilyen magamfajta, hasonszőrű „fél- és negyedbölcsészszerű” emberekkel álltunk össze, és mi lettünk az alapítók, név szerint Galba-Deák Ádám, Tóth Ákos és én, illetve időközben csatlakozott hozzánk Rácz Gábor barátom is.

Először egy civil szervezet biztosította az egész kezdeményezés kereteit. Első vetítésünk a Bérkocsis utcában volt egy civil házban, innen jött a nevünk, mert a Bérkocsis egy kissé hosszú volt a mássalhangzóval, ezt redukáltuk békává. Innen a név.

A Bérkocsis utcából – meghallva az idők szavát – röviddel a megnyitása után a Fogasházba mentünk. Később – ismét az idők szavára hallgatva – az Aurórába költöztünk át. Itt szeretném megjegyezni, hogy mindkét helyen rendkívül kedvesek és nyitottak voltak, amiben lehetett és tudtak, segítették munkánkat. Idén tavasztól pedig egy valódi moziban vetítünk, a Bem moziban, Pestről pedig áttettük székhelyünket Budára. Őket úgy találtuk meg, hogy megjelent az interneten egy felhívás, amely szerint a Bem Mozi szívesen befogadna filmklubokat, amennyiben egy konkrét műsortervvel, ütemezéssel és kiforrott programmal keresi meg őket az ember. Mi a stábbal, egy kávé mellett összeraktuk az idei év tematikáját, amely a beavatásról, a mester-tanítvány viszonyról, a megszerzendő tudásról vagy titokról szól. Ezt nemcsak spirituális értelemben kell nézni, de akár szakmai beavatásról is lehet szó, esetleg annak meghiúsulása is bemutatásra kerül. Mindenképpen érdekes téma és egy sajátos nézőpont.

A legelső évadunk 2009 őszén volt, és a Volt egyszer egy rendszerváltás címet viselte. Ott kifejezetten olyan filmeket tűztünk műsorra, amelyek a kelet-európai rendszerváltások előzményeivel, jelenével és máig tartó örökségével foglalkoztak: honnan indultunk, hova jutottunk és hol rontottuk el... Ebben voltak „kultfilmek”, például a Kopaszkutya, vagy az Egészséges erotika, de voltak kevésbé ismert magyar és nemzetközi filmek is, mint például az Édes Emma, drága Böbe vagy a Jugoszlávia felbomlását bemutató A felejtés virágai. Abban az évadban a hivatalos bemutató előtt egy nappal nálunk vetítette le Török Ferenc akkori új filmjét, a Koccanást. Természetesen időközben jártak nálunk más rendezők is, például Monory Mész András a Meteóval, Mispál Attila a Fény ösvényeivel.

Azt hiszem, hogy a 2010/2011-es évadunk tekinthető eddigi legsikeresebb kezdeményezésünknek, ami a Befogadók és kirekesztők fantázianevet kapta. Két teljes évadon át futott, rendkívül sokan jöttek el a vetítésekre, és azokat egy komoly beszélgetés, amolyan közös gondolkodás követte. Kifejezetten erős filmeket igyekeztünk beválogatni, lehetőség szerint kerültük a hollywoodi produkciókat, igyekeztünk minél szélesebb merítést nyújtani, európai és magyar, klasszikus és divatos alkotásokkal egyaránt. Így műsorra tűztük az egyébként megosztó Libanoni keringőt és az Amerikai história X című filmet is. Ez utóbbit lehetőleg minden érettségi előtt álló fiatallal megnézetnénk, azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy miért.

Általában igyekszünk reagálni a társadalmi, politikai változásokra, lásd a már említett Volt egyszer egy rendszerváltás-témát. De aktualitást nem feltétlen egy közéleti probléma jelenti, így tavaly a tematikát Shakespeare halálának 400. évfordulója adta. Egy teljes évad csak és kizárólag irodalmi adaptációkkal, de kiderült, van igény a „magas kultúrára”. Ez egy nagyon pozitív dolog, főleg, ha a fiatalokat nézzük, akik ugyanúgy beültek egy Zeffirellire, mint Julie Taymorra. Ugyanakkor, mivel egy fél évre előre eldöntjük és kijelöljük, hogy milyen csapásirányt kövessen filmklub, így természetesen nehéz reagálni egy most sikerdíjat kapott filmre. Egyébként sem a díjeső teszi a filmet.

Úgy érzem, itt kell elmondanom, manapság egyfelől könnyű, másfelől hihetetlen nehéz jó filmklubot szervezni. Összehasonlításként: a ’80-as években, amikor relatíve ingerszegény környezetben volt a társadalom, nem volt még internet, ahol egy kattintással meg tudtad nézni, amit keresel, volt egy, azaz egy darab TV adó és slussz... Most a videómegosztók korában nem feltétlenül van igény arra, hogy valami explozív legyen, otthon, a gép előtt ülve is meg tudod nézni a filmedet vagy a sorozatodat, szükségek és igények szerint. Nagyon nehéz eltalálni, hogy mire jön be az ember. Ahogy egy nagyon kedves filmbarát megfogalmazta: „Nagyon jó, hogy vannak ezek a filmek, amiket adtok, de tényleg, csak az baj, hogy a TV-ben már leadták vagy háromszor”. A moziélményen kívül egy jó társaságot, egy érdemi beszélgetést és mindenekelőtt jó hangulatot tudunk biztosítani.

Fontos, hogy a programjaink ingyenesek, csupán regisztrálni kell. A vetítések kéthetente keddenként 19:00-kor kezdődnek a Bem moziban. Levetítjük a filmet, utána a meghívott előadóval vagy előadókkal és az érdeklődőkkel egy rövid beszélgetés keretében közösen megpróbáljuk értelmezni és elemezni a látottakat. Mindig van egy aktuális Facebook esemény, ahol lehet jelezni az érdeklődést, de van egy email-címünk is ([email protected]), ahová lehet írni. Ha valaki hozni akar magával plusz egy főt, az is működik, ilyenkor el szoktuk kérni a másik ember nevét is, és kész is van – minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Nagyon sok jó sztori van. 2012-ben például a Working Class Heroes címet kapta a filmklub programja. Igyekeztünk minél több filmet bemutatni a kormány által előszeretettel hangoztatott „szorgosan dolgozó kisemberek” világából. Volt például a Lánglovagok, amire egy egykori tűzoltót hívtunk meg, levetítettük a Kontrollt, amire egy BKV-s szakszervezeti vezért kértünk fel előadónak, de beemeltünk olyan filmeket is, mint a Boogie Nights, ami egy kicsit más iparral foglakozik. Erre a filmre Kovit gondoltuk előadónak. Na de mégis hogyan veszed fel a kapcsolatot Magyarország legnagyobb pornó producerével? Megkeresed a megfelelő oldalt, ki van írva, hogy ki a főszerkesztő. Kapott is tőlünk egy nagyon hivatalos levelet, hogy van ez a filmklub, benne ez a film, és szeretnénk meghívni a beszélgetésre. Két nap sem telt el, és megcsörrent a telefonom, ismeretlen szám, felvettem. Ő volt az, elmondta, hogy bár még nem látta a filmet, de azt hallotta, hogy nagyon rossz… Végül aztán Kovi eljött, a vetítés után pedig elmondta, hogy szerinte miért is rossz az a film, miért sztereotip, miért fest negatív képet a szakmáról.

Erről egy másik nagyon kedves kis sztori jut eszembe. Találkoztam egy aranyos nénivel, mondta, hogy: „Maga az a filmklubos gyerek? Nagyon jó filmeket szokott vetíteni, csak mindig olyan komorak. Egyszer kérem, vetítse már le a kedvenc filmemet, ami a Dörti Dancing, a Patrik Svajzéval.” Na, azt a filmet tuti, hogy nem fogom levetíteni.