Idén tovább nőtt a szakképzésbe jelentkező nyolcadikosok száma Felnőttképzés
Eduline/MTI

Idén tovább nőtt a szakképzésbe jelentkező nyolcadikosok száma

A középfokú oktatásban továbbtanulók csaknem kétharmada a megújuló szakképzést választotta. Ez azt jelenti, hogy ősztől közel 34 ezer diák fogja az új technikumban kezdeni a tanulmányait, ahol az érettségi mellett szakmát is szerezhetnek.

Szeptembertől a nyolcadikosok 35,8 százaléka gimnáziumban, 42,1 százaléka technikumban, 20,3 százaléka szakképző iskolában, 1,4 százaléka pedig szakiskolában folytathatja a tanulmányait. Ezt azt jelenti, hogy az ősztől induló technikumi képzést közel 34 ezer diák választotta, ami sokkal nagyobb szám, mint az előző másfél évtizedben bármikor - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-t.

Az ITM szerint ez azt mutatja, hogy a fenntartó minisztérium felügyelete alatt megújuló szakképzés, az ötéves technikumi rendszer bevezetése vonzó lehetőséget kínál a diákok számára.

A közleményben arra is kitértek, hogy az osztrák mintára jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá váló rendszerben júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó 32 ezer oktató bére. A következő tanévtől teljesítményük alapján a diákok is többletjuttatást kapnak az új ösztöndíjak formájában, amelyet tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Erről itt írtunk részletesebben.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az ITM jelentős könnyítésről döntött azoknak a diákoknak az érdekében, akik szeptembertől a technikumok érettségire épülő képzéseiben szeretnék folytatni tanulmányaikat. A tárca közelmúltban kiadott határozata lehetővé teszi a technikumok szakmai vizsgára felkészítő két évfolyamos képzésébe való bekapcsolódást azok számára is, akik a járványhelyzet miatt most nem akarnak vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni. A középiskola befejező évfolyamát elvégzők közül tehát bárki beiratkozhat a technikumok kétéves képzéseire, az érettségit elegendő utólag, legkésőbb a szakmai vizsgáig megszerezniük. A könnyítés azokra a szakgimnáziumi tanulókra is vonatkozik, akiknek egy év van hátra a szakmai vizsgáig - emelték ki.

A PSZ szerint a minisztérium az iskolákra hárítaná a szakmai vizsgák felelősségét

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tisztában van azzal, hogy a járvány okozta válsághelyzetben nehéz minden szempontból jó döntéseket hozni, azonban mégis kételyeket ébreszt bennük, hogy az érettségiről kormány-, a szakmai vizsgákról csak miniszteri szintű döntés született.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.