Itt találjátok a középszintű és az emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldását.

A megoldások első részéért katt ide!

A szövegalkotást és érvelést itt találjátok.

A megoldások:

- Téma: A boldogság megfoghatatlansága, kiismerhetetlensége, rendkívülisége, szenvedéshez kötöttsége. A boldogság több szempontból való értelmezése.

- Cím: egyfajta pozitív lelkiállapotot jelöl, a teljességet. Minden ember vágyát. Elgondolkodtat azon, hogy mi minden okozhatja az ember boldogságát.

- A cím egy elvont fogalom, elvontsága utalhat előre a tartalomra, miszerint nem a cselekményen van a hangsúly, hanem a jelképességen, az emberi lélek kerül előtérbe.

- Szerkezeti sajátosságok: in medias res kezdés: látszólag egy párbeszédbe csöppenünk; egy kifejező felszólítással kezd az író. Ezután nagyjából négy szerkezeti egységre bontható a novella. 1. Mit gondol az ember általában a boldogságról? 2. A boldogtalanság állapota: az utazás előtti álmatlan, lázas éjszaka leírása. 3. A megérkezés: a boldogság pillanata. 4. Félig-meddig nyitott befejezés; az író összegzése a boldogságról: „a szenvedés hiánya”.

- Az olvasói várakozással ellentétben nem kapunk egyértelmű választ a boldogság mibenlétére – a boldogság megfoghatatlan, mindenki számára mást jelent. Mást jelent a gyermek számára (mesei elképzelések) és más a felnőtt ember tapasztalata (lásd utolsó mondat).

- Talán azért részletezi az író a boldogtalanság képeit, hogy megerősítse a szenvedés hiányának jelentőségét: az élet apró szépségeit, felismeréseit. - Kifejezőeszközök: ellentétek: boldogság- szenvedés; gyermek – felnőtt; mese – valóság; betegség – élettel teliség stb.

- Toposzok: Az utazás-toposz már Odüsszeusz óta hangsúlyos az irodalomban, a párhuzamos sínek a végtelenség szimbólumai, a vonat, az élet utazása, éjszaka, ősz, álom, ablak – jelképes értelemmel bírnak: az utazás az élet, vonat a megvalósítás eszköze lehet. az éjszaka, ősz a betegséget, boldogtalanságot idézi, a az elmúlás évszak képe. Az éjszaka motívuma több Kosztolányi-versben is megjelenik, a meditálás, elégikus hangulat, magány, egyedüllét, megnemértettség képe. Az álom: vágyak, időérzék elvesztése. Az ablak, fény, a rálátás, felismerés jelképe lehet.

- Eltérések a hagyományos novellától: narrátor: író és főhős (Esti Kornél) alakja keveredik. A beszédhelyzet jellemzői: először E/2. személyű felszólítással indul a novella, majd E/1. személyű emlékezésbe, elmélkedésbe vált az elbeszélő, végül T/2 kiszólással fordul a lélekelemzőkhöz.

- A szöveg narrátora az író, ténylegesen én-beszédet, kivetített belső monológot olvashatunk.

- A cselekmény helyét a lélek világa veszi át, ezért nehéz a novella értelmezése, mert eltér a hagyományos novellaműfaj elvárásaitól.

- Kosztolányira erősen hatott freudi lélektan, a lelki folyamatok különböző értelmezése, ezen a novellán is érezhető,mint ahogy az egész Esti Kornél novellafüzéren is. (Csáth Géza hatása szintén erős Kosztolányi novelláin. - Igazából nincs jelentősége a térnek és időnek, mert a belső, lelki utazás, önmagunkhoz való megérkezés a fontos.

- Lehet utalni Kosztolányi egyéb Esti Kornél-novelláira is, központi szimbólum többükben az utazás. (Pl.: A villamosutazásról szóló fejezet).

József Attila: Elégia (1933) című vers elemzésvázlata

• Téma: gyökérkeresés, helyzetfelmérés, hazaszeretet kinyilatkoztatása, a változatlanság, sivárság bemutatása, feltárása: a haza leszűkítése: külváros, „szomorú táj”, „minden csupa rom”, üres lelkek élnek itt: a kiégettség, lelki üresség a nyomor, a nélkülözés eredménye, az emberi értékek szinte teljes hiánya jellemző itt. Józan szemlélődés, ábrándok nélküli valóságkép=szembenézés a hiánnyal.
• Ekkor írja a költő A város peremén c. verset is. ez a vers a nagy „tájversek” csoportjába illeszkedik. (Külvárosi éj, a város peremén, Téli éjszaka)
• Hangnem: nem lelkesült, az odatartozás egyszerű kinyilatkoztatása, felelősségérzés, azonosulás kinyilatkoztatása: „mégis morál”
• Cím: -
• műfajjelölő – nem megszokott az elégia műfajában a közösségi probléma
• inkább ódai a téma, hiszen fontos nagy kérdésről szól, a befejező sorok magasztosak : párhuzam: Vörösmarty: Szózat, Petőfi: Az alföld;
• elégikus a vers a szomorkás hangulat, a tűnődő hang, a lecsendesedett, higgadt hangvétel miatt, az  élet központi kérdéseivel foglalkozik;
• a vers rapszódiára is emlékeztet: felszólító és kérdő mondatok, szabálytalan forma, áthajlások (enjambement) – jól tükrözik a belső vitát, a fájdalmas önvizsgálatot.
• A költő célja: önvizsgálat, kérdező alaphangulat, belső vita kivetítése (drámaiság), a valóság és eszmények, a létező és a képzelet feszült ellentéte is megjelenik
• Vershelyzet: konkrét tájindítás, a költő is a táj része, felülről szemléli a tájat, lassan közelít. A vers különös tájkép: a városvégi gyárak, üres telkek, meredező tűzfalak, a sivárság kifejezői, A „sárba száradt üvegcserepek, rongyok, a „sárga fű” ezt megerősít, de a tájhoz való odafordulásban mégis érezhető a szánalom, az együvé tartozás megfogalmazása, amit az önmegszólítás megerősít.

A szemlélődés célja: eredet, származás, hovatartozás kutatása. A vers egyszerre külső és belső színtéren játszódik: a tárgyi világban és a lélek, a képzelet világában. A tárgyi világ formálja a szubjektumot: a táj lakóinak sivár életét jelképezi + a költő emberi világát. A vers képei reménytelenséget, tehetetlenséget, lelki, szellemi, fizikai nyomorúságot sugallnak, ugyanakkor kínlódó várakozást is. A fennálló rendben elüresedik a lélek.

• Beszédhelyzet: E/2. személyű önmegszólítás és E/3. személyű leírás váltakozik. Az előbbi belső vitát tükröz: kérdések. Innen? Ide, Itt – kulcsszavak: helyhatározószók: az idetartozás egyszerű vallomását hozzák felszínre. A táj, a tárgyi világ jellemzői a nyomorúság, reménytelenség, tehetetlen, kínlódó vágyakozás, passzivitás. A vers elején a „lelkem”, a vers végén a „hazám” szavak E/1. személyű birtokos személyjelet tartalmaz: az azonosulást, az odatartozást fejezik ki.
• A belső vívódás okai: különösen nagy erő kell ahhoz, hogy ezen a tájon, ebben az ürességben érezze otthon magát valaki: túl sok a teendő még; a nyomor kiéget, kiüresít, elaljasít; szinte lelketlen ez a környezet (nincs is emberi szereplője); a néptömegek közömbösek, fáradtak, az objektív szükségszerűségre – a VÁLTOZTATÁSRA – felkészületlenek. A költő feladata a józan szemlélődés, értelmezés, azonosulás a problémával, az üres lelkek feleszmélésének segítése a körülmények ellenére is. MÉGIS MORÁL

Radnóti Miklós: Nem tudhatom (1944)

Keletkezés: 1944. II. világháború, fasizmus, zsidóüldözés, munkaszolgálat; nem sokkal a Lager Heidenau-ba kapott behívó után íródott. A haláltudat is befolyásolta a keletkezést.

Műfaja: hazafias témájú óda.

Téma: vallomás a hovatartozásról, hazaszeretetről, a haza és az élet veszélyeztetettségéről

Fentről letekintő nézőpont: a vers alapellentétére utal:

FENT: az idegen, bombázó pilóta nézőpontja: katonai célpontokat lát, csak látcsőn keresztül pásztázza a tájat; csak puszta térképnek tekinti, nem látszik a valóság, sok apró szépség; tárgyilagos, szenvtelen hangnem jellemző, az idegen szemléletet, az embertelenség világát jelképezi.

Fent, ahol minden szépnek kellene, hogy tűnjön „normális” békés viszonyok között, most „pusztítandó vasút, vagy gyárüzem”. A „fent világában” kiszolgáltatottság, a halál, uralkodik.

LENT: költő világa, élettel teli, apró bensőséges részletek világa, az otthonosság, személyes emberi világmegtestesítője, a humanizmus járja át a költői nézőpontot, az életszeretet, szolidaritás jellemzi. Lírai, vallomásos hangvétel.

Eszményi, idilli állapot, mert az otthon mindvégig menedéket jelentett a költőnek. A „csókok íze, a kő, mely föntről nem látható, de a költő számára kedves gyerekkori emlék.

Szerkezet:

1. Hosszú egység: személyes vallomással indul a hazaszeretetről, a kötődésről (Szózat-párhuzam) Ezen az egységen húzódik végig a vers alapellentéte: az idegen pilóta és a költő nézőpontjának váltogatása.
2. Önbírálattal indul: kollektív bűnösséget vállalja ártatlanul is a megbélyegzett, áldozatnak kijelölt költő (Himnusz-párhuzam: „Haj, de bűneink miatt…”) A bűntelenek dicsérete után megjelenik a jövőbe vetett hit. Az egység egy fohásszal zárul: a védelem vágya.

Nézőpontok

„  A fentről letekintő nézőpont” azonos, a költők egyek a tájjal, amely a saját eredetük, a hazájuk. Fentről való látás, láttatás, szándékolt művészi eszköz, mert így egységbe látják a múltat és jelent, a tájat, a társadalmat, benne önmagukat. Úgy gondoljuk, azért szakadnak el a földtől, mert az visszahúzza őket a kegyetlen valóságba. Itt ugyanakkor ellentétet is látunk. József Attilánál a „lengés” a felülemelkedés”, az önvallomás motívuma, Radnótinál a fent világa”a pusztítás, a háború, a bombázás megjelenítésére szolgál.

A hazaszeretet

Mindkét versben lírai önvallomást tesznek a költők.

József Attilánál a vers zárlatában, főhangsúlyos helyen olvashatjuk, axiómaként:

„Magaddal is csak itt bírhatsz,

óh lélek! Ez a hazám.”

Nincs közvetlen háborús veszély, a költő élete sincs közvetlen veszélyben, de nyilván látta József Atttila az ordas gondolatokat és félelmet a készülődő világromlásról.

1933 nyarán már Hitler, a náci párt átvette a hatalmat Németországban. A hazaszeretet vallomása mégis a nemzetének, sőt önmagának szól. A vers egysége a lélek belső rendje, amelyben a táj és a táj szülöttje egy és ugyanaz.

Radnótinál

A vers keletkezése önmagáért beszél:

1944. II. világháború, fasizmus, zsidóüldözés, munkaszolgálat; nem sokkal a Lager Heidenau-ba kapott behívó után íródott. A haláltudat is befolyásolta a keletkezést.

A hazaszeretet megfogalmazása Vörösmartyra való utalással, az egész országért, az emberekért, a jövőért való aggódás (nem saját magáért!) nagy erkölcsiséget, öntudatot mutat.